Belföld

Dolgozóival támogattatná Hegedűs Zsuzsát a MÁV

Kedves Dolgozók! Legyenek kedvesek havi 200 forintot adni a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak havi bérükből. Erről szól a MÁV levele, amit a bérpapír mellé kaptak a munkatársak.

A MÁV “kiemelt jelentőségűnek tartja” a társadalmi felelősségvállalást, ezért az egyik legnagyobb állami cég a dolgozóival támogattatná Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadó alapítványát – derül ki a Vastagbőr blog bejegyzéséből.

A blognak egy olvasó küldte be a MÁV erre vonatkozó levelét, amit a bérpapírjához kapott. Ez alapján a dolgozónak nyilatkoznia kell arról, hogy ad-e havi 200 forintot a fizetéséből a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak.

Fotó: Berecz Valter

A MÁV Zrt.-nek a június 30-i állapot szerint 16 ezer 357 munkavállalója van. Ha mindannyian adnak 200 forintot, akkor havi 3,2 milliót, évente pedig 39,2 milliót kaphat Hegedűs Zsuzsa alapítványa – számolta ki a blog.

Nem ez az első ilyen adománygyűjtő akció. Korábban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója kezdeményezte, hogy az állam tulajdonában lévő vállalkozások munkavállalói is támogassák az alapítványt. Az akcióhoz elsőként a Munkástanácsokhoz tartozó Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége csatlakozott, akik kérték a postai dolgozókat, hogy aki tud, utaljon át havi 50 forintot.

Hegedűs Zsuzsa, Orbán és az alapítvány

Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójaként Hegedűs vezeti a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványt is. Az FN-nek adott interjújában kijelentette, hogy egy fillér állami vagy pályázati pénzt nem kap az alapítvány – a MÁV dolgozói ezért is kerülhettek a képbe. Az alapítvány egyik elhíresült akciója volt, hogy kisállatokat és vetőmagot adományozott szegény kistelepülések lakóinak – több, mint 15 ezer család kapott ilyen háztáji “túlélőcsomagot”. (Ha az alapítvány nem is kerül pénzébe a költségvetésnek, Hegedűs fizetésére azért elmegy havonta egymillió forint, és egy szolgálati Audi A6-os.) A vérmes stílusáról ismert szociológus egy interjúját már letiltatta a Népszabadságnál, miután még azelőtt megjelent a cikk, hogy átnézhette, belejavíthatott volna. Saját bevallása szerint főtanácsadóként az ő ötlete volt a szociális népszavazás és a választások utáni elszámoltatás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik