Belföld

Hazugsággal vádolja Hegedűst a Népszabadság

Portálunkon ma jelent meg Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadóval készített beszélgetésünk első része. Ebben szociológus alanyunk említést tesz egy korábban a Népszabadságban közölt interjújáról, melyet ő letiltott. Illetve nem tiltott le. Magunk sem tudjuk. A napilap reakciója alább olvasható, befogadása előtt javasoljuk reggeli cikkünk elolvasását.

A tények: a Népszabadságban megjelent interjú Hegedűs Zsuzsa kezdeményezésére jött létre eleve azzal a feltétellel, hogy nem csak az alapítványával kapcsolatos kérdésekre szeretnénk választ kapni. Ő ebbe beleegyezett. A kéziratot Hegedűs Zsuzsa elektronikus levélben kapta meg tavaly július 27-én, szerdán, tehát nem egy pénteki napon. Ebben azt írtuk, hogy nyitottak vagyunk esetleges változtatási javaslataira. Hegedűs Zsuzsa ekkor az interjút készítő kollégánkkal határozottan közölte, hogy ebben a formában nem járul hozzá a közléshez. Hegedűs Zsuzsa másnap, csütörtökön a főszerkesztőhöz fordult, sérelmezve a megkapott szöveget.


Fotó: MTI / Máthé Zoltán

A beszélgetésen elhangzottakat nem megváltoztató szövegmódosításra mindvégig nyitottak voltunk, de a kérdések átírására nem. Szövegjavaslat végül nem érkezett, a szerkesztőség álláspontja szerint viszont az átküldött szöveg hűen adta vissza a beszélgetés során elhangzottakat, így hétfőn a cikk másnapi közlése mellett döntöttünk. Az interjú ugyanis – szemben azzal, amit Hegedűs Zsuzsa állít – egy keddi napon jelent meg. A miniszterelnöki főtanácsadót tehát – fogalmazzunk így – megcsalja az emlékezete. És nem csak az időpontok kérdésében: a cikk ugyanis már a fésült szöveg volt. Az interjú megjelenése után arra reakció vagy helyreigazítási igény nem érkezett Hegedűs Zsuzsától.

Tóth Levente, főszerkesztő

Ajánlott videó

Olvasói sztorik