Belföld

Hummeres gázolás: díszsírhelyet kap Kenéz Imre

Holnap lesz egy éve, hogy egy osztrák férfi terepjárójával áthajtott egy motoros rendőrön Apátfalván.

2012 október 11-én a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei négy terepjárót akartak ellenőrizni. Az egyik Hummer vezetője ráhúzta gépkocsiját az egyik motoros járőrre, majd megpróbált elmenekülni. A másik motoros rendőr megelőzte, egy kereszteződésnél leszállt járművéről, letámasztotta azt, mert meg akarta állítani Hummert, a terepjáró azonban elütötte. A rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.

A menekülő járműre a rendőrök több lövést leadtak, ezek közül négy a sofőrt el is találta, súlyos állapotban vitték kórházba.

A Makói VTV felvételei

Hamarosan tárgyalás

Kiderült, hogy a gázoló be volt drogozva és egyébként sem volt törvénytisztelő ember, fegyveres rablás és hivatalos személy elleni erőszak miatt is voltak már rendőrségi ügyei.A magyar börtönben az idén nyáron már megtörni látszott.

A nyomozást segítette egy mobiltelefonnal rögzített felvétel, de aztán arról is, hosszan folyta a vita, hogy kiragadott részek alapján több verzióban tálalták a történteket, míg végre közzétették a teljes felvételt.

Másfél hét múlva kezdődik a nagy port felvert ügy bírósági tárgyalása.

Megemlékezés Szegeden

Halálának első évfordulóján, október 11-én 10 órakoremlékeznek Kenéz Imrére kollégái, családtagjai, barátai a szegedi Belvárosi Temetőben, ahol felavatják díszsírhelyét is. Az eseményen várhatóan állami és rendőri vezetők is részt vesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik