A láncokkal összekötött betonoszlopok mindegyike nagyon nehéz, így egyértelmű,hogy szándékos károkozásról van szó.
A térfigyelő rögzítette a rongálást, egyértelműen felismerhető fényképeket készített a “döntögetőről”. A közterület-felügyelők a felvételeket átadták a rendőrségnek – írja közleményében az Önkormányzati Kommunikációs Központ.
Az önkormányzata is mélyen elítéli az esetet, minden segítséget megad a nyomozáshoz és arra kéri a rendőrséget, ha az a nyomozás érdekeit nem sérti, tegye közzé a felvételt.
Az önkormányzat kész nyomravezetői díjat is felajánlani, és arra kérnek mindenkit, hogy ha információval rendelkezik az ügyről, jelentkezzen a rendőrségen és segítse a nyomozást.
“Szeretnék, ha közösségi összefogással és a térfigyelő kamerarendszer bővítésével elejét lehetne venni a további vandál cselekedeteknek.”
A Fehérvár24 úgy tudja, a Városgondnokság emberei a ledöntött két oszlopot a napokban helyreállítják, és a többit is megerősítik.
Nem ez az első eset
Gondoljunk csak az Országalma keresztjének 2011-es megcsonkítására, amikor néhány fiatal hajnalban felmászott az emlékműre, és ezzel letörték a tetejéről a keresztet. Tavaly nyáron pedig újra megrongálták Fehérvár egyik legnagyobb szimbólumát.