Belföld

Sorsoltunk – Ő nyerte a páros bérletet

Ahogy ígértük, délelőtt a Bessenyei Művelődési Központban kisorsoltuk három hete kezdődött játékunk fődíját, a páros bérletet erre az évadra.

Egy jókora üvegpohárba kerültek bele azon olvasóink nevei, akik a szeptember 18-a óta zajló játékunkra kérdései közül legalább egyre jó választ küldtek. A sorsolást a BFMK emeleti termében, Bessenyei Ferenc portréjának szomszédságában ejtettük, a színészóriás vigyázó tekintete mellett.

A szerencsések

A nyertest Gajdán Bálint intézményvezető húzta ki a “kalapból”. A cédulán Csala Imréné neve szerepelt. Ő nyerte a páros belépőt tehát a BFMK következő évadára, mely másfél hét múlva már kezdődik is. A hat előadásra szóló páros bérlet értéke 35.000 Ft.

Mivel játékunk hatalmas érdeklődés mellett folyt, egy vigaszdíjat is kisorsoltunk. Gajdán Bálint ezúttal Mucsi Gabriella nevét húzta ki. Ő boldogan mehet el november 13-án a Fekete Sasban Presser Gábor koncertjére.

Két nyertesünket azonnal hívtuk telefonon és gratuláltunk, Csala Imréné Erzsébetről játszott velünk, Gabriella pedig Vásárhelyről.

Nyerteseinknek szívből gratulálunk, mindenkinek köszönjük az aktív részvételt! Akik nem nyertek, ne csüggedjenek. A BFMK által szervezett Presser koncertre hamarosan ismét játékkal jelentkezünk, szerdán pedig indul egy újabb fantasztikus játék a Vásárhely24-en.Erről egyelőre csak annyit árulunk el, hogy sokan fognak nyerni, közel 40.000 Ft értékben nagyszerű ajándékokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik