A vasutasok egyebek közt takarítanak, szemetet szednek és padokat festenek majd. A kijelölt állomások között van a debreceni, a békéscsabai, a nyíregyházi, a kisteleki, a jászberényi, a szolnoki mellett két miskolci pályaudvar is.
Az október 7-e és 18-a közötti önkéntes állomástakarítási programban jegyvizsgálók, pályamunkások, mozdonyvezetők, gépészek és irodai dolgozók egyaránt seprűt, ecsetet fognak, megmutatva, hogy felelősséget éreznek az utazókat váró környezet szépítéséért, a vasúti szolgáltatások minőségének folyamatos javításáért – közölték.
A MÁV emlékeztetett: tavaly ősszel zömmel szellemi munkát végzők körében tettek közzé önkéntes munkára szóló felhívást, melyre több százan jelentkeztek, akkor Budapest környékén végeztek önkéntes munkát. Idén júniusban dunántúli állomásokat tett rendbe több száz vasutas, a program most az ország más részeiben folytatódik.