Belföld

Taxirendelet: a reptérre menekülnek a hiénák

Kontártörvény megalkotását kezdeményezi az Országos Taxis Szövetség, hogy ezzel is visszaszorítsák az ismét terjedőben lévő taxis hiénák működését – olvasható az inforadio.hu-n.

Az InfoRádió hallgatói hívták fel a figyelmet arra, hogy a repülőtér és a nagyobb vasútállomások közelében illegális fuvarozók csábítják az utasokat. Megjelenésük a Liszt Ferenc Repülőtéren évek óta jellemző probléma.

Annak, hogy számuk most megnőtt, az az oka, hogy a szeptember elsejével életbe lépő fővárosi rendelet hatására jelentősen szűkült és ellenőrzötté vált a taxis szolgáltatás. Ezért megpróbálnak csoportokba verődve komolyabb bevétellel kecsegtető fuvarhoz jutni – mondta a rádiónak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

Közölte: az Országos Taxis Szövetség kezdeményezni fogja az úgynevezett kontártörvény megalkotását, kimondottan azért, hogy védje a saját vállalkozásait, a saját piacát.

Hozzátette, hogy napi 300-500 illegális fuvarról tudnak a két repülőtéren, annak ellenére, hogy a Budapest Airport Zrt. folyamatosan tájékoztatja utasait a taxis szolgáltatásokkal kapcsolatos tudnivalókról.

A Budapesti Közlekedési Központ folyamatosan ellenőrzi a taxisok szabályos munkavégzését, így az engedéllyel végzett fuvarozást is – mondta el a BKK Forgalombiztonság, Taxi és Parkolás divíziójának vezetője a rádiónak. Az elmúlt egy hónapban a BKK csaknem 800 ellenőrzést hajtott végre.

A Hír24 riportere két hete tesztelte a budapesti taxisokat, hogy a gyakorlatban is érvényesül-e, hogy azonos útért azonos árat kell fizetni. Meglepő eredményre jutott:

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Olvasói sztorik