Belföld

Túl sok fideszes szavazott volna Eszenyire?

vigszinhaz(960x640)(1).jpg (vígszínház, )
vigszinhaz(960x640)(1).jpg (vígszínház, )

A fővárosi Fidesz-frakciót erősen megosztotta Eszenyi Enikő és Balázs Péter Vígszínház-pályázata, és sokan támogatták volna a színésznő kinevezését, végül azonban a párt felső köréből jöhetett utasítás, hogy össze kell zárni – írja a Magyar Narancs.

A szavazás előtti héten több fideszes jelezte, hogy készek átszavazni Eszenyi Enikőre – mondta a Magyar Narancsnak a neve mellőzését kérő ellenzéki budapesti képviselő. A fideszesek ráadásul nemcsak akkor választották volna a színésznőt, ha Balázs Péter pályázata érvénytelensége miatt a Vígszínház jelenlegi igazgatója egyedül indul, de akkor is, ha a szolnoki színház vezetője ellen.

A lap informátorai szerint nem Tarlós István személyes ügye Balázs Péter támogatása, így nem ő igyekszik helyzetbe hozni a pályázót, hanem a Fideszen belülről, felülről jött a hátszél. A Magyar Narancs informátorai a lehetséges befolyásos támogatók közül mind Eperjes Károly nevét emlegették.

A múlt héten a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés érvénytelenné nyilvánította a Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázatot. Korábban a pályázatokat úgynevezett szakmai bizottság véleményezte, javaslataikat figyelembe véve döntött csütörtökön a fővárosi közgyűlés. A Színházművészeti Bizottság delegáltja Bodrogi Gyula, Csiszár Imre, Piros Ildikó, valamint Reviczky Gábor volt. Az utóbbi nem ment el a meghallgatásra, levélben küldte el szavazatát, amelyet nem vettek figyelembe. Az emberi erőforrások minisztere képviseletében dr. Révész Mária (miniszteri kabinet, politikai főtanácsadó) jelent meg, a Vígszínház Nonprofit Kft. társulatát Csőre Gábor, a teátrum Színházi Dolgozók szakszervezeti bizottságának delegáltja képviselte.

A szakmai bizottságtól Eszenyi Enikő és Balázs Péter egyaránt három szavazatot kapott. Arról azonban eltérő információk jelentek meg, hogy a három támogató voks mellett ki kapott nem szavazatokat és kik tartózkodtak.

Hétfőn megjelent a szocialisták fővárosi képviselőjének a nyilatkozata. Tüttő Kata elolvasta a pályázati dokumentációt, amelyből kiderült: Balázs Péter a pályázati határidő lejárta után több mint egy héttel nyújtotta be a pályamű egyik fontos elemét, hiánypótlásra viszont nincs lehetőség. Ezzel azonban egyáltalán nem foglalkozott a szakmai zsűri.

Olvasói sztorik