Belföld

Rogán kiakadt a nyakazáson

A Fidesz frakcióvezetője a Hír24 interjúja miatt távolíttatná el Kónya Pétert a Szolidaritásból.

A hétvégén Orbán Viktort ábrázoló hungarocell-szobrot döntött, csütörtökön pedig a részletekről is mesélt a Hír24-nek Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetője.

Kiváló interjúnk Rogán Antal kezébe is eljutott, aki ezek után arra szólította fel csütörtökön az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordont, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom vasárnapi kormányellenes demonstrációján történtek miatt távolítsa el mozgalma vezetéséből Kónya Pétert és Karácsony Gergelyt és szakítson meg minden politikai kapcsolatot azokkal, akik a szervezésben részt vettek.

Ön szerint,

Rogán Antal beleszólhat-e az ellenzék összeállításába?

Rogán Antal szerint az  Együtt-PM szövetség társelnökének, a Kónya-interjú egy részletes beismeréssel ér fel a hétvégi tüntetéssel kapcsolatban, ahol ledöntöttek egy Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló szobrot. „Az említett nyilatkozatból kiderül, hogy ami múlt vasárnap történt, azt előre megfontoltan, részleteiben is kitervelve hajtották végre” – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

A politikus ezért arra szólította fel Bajnai Gordont, utasítsa el a demonstráción történteket, , és távolítsa el mozgalmának vezetéséből Kónya Pétert és Karácsony Gergelyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik