Belföld

Elhatárolódnak az Orbán fejét hordozó tűzoltótól

Orban-szobor(2)(960x640)(2).jpg (Orbán-szobor)
Orban-szobor(2)(960x640)(2).jpg (Orbán-szobor)

A Magyar Tűzoltó Szövetség elhatárolódik annak a nyugállományú tűzoltónak a cselekedetétől, aki a vasárnapi politikai demonstráción az Orbán Viktort ábrázoló szobrot tűzoltó-egyenruhában vitte.

Dobson Tibor, a szövetség elnöke elmondta, a kívülálló számára ez azt üzenheti, hogy a rendezvényt a tűzoltóság hivatalosan is támogatja, de erről nincs szó. Az ilyen magatartás káros a hivatásra nézve, és etikátlan is, mert a tűzoltók politikai, faji, vallási vagy egyéb hovatartozásra tekintet nélkül mindenkinek segítséget nyújtanak, és nem lépnek fel senkivel szemben erőszakosan.

Az elnök hozzátette, hogy a férfi magánemberként vehetett részt a politikai rendezvényen, a mostani eset azért vet rossz fényt a tűzoltóságra, mert a szervezet egyenruháját viselte. Dobson Tibor tájékoztatása szerint az állományon belül többen is elhatárolódtak az esettől, a szövetség pedig több panaszlevelet kapott az ügy miatt a lakosságtól.


Fotó: Berecz Valter

A Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes, vasárnapi budapesti tüntetésén lelepleztek egy, Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló bronzszínű hungarocellszobrot, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt. A tömeg ezután elindult át a Lánchídon, és a Terror Háza Múzeumhoz vitték a feldarabolt szobrot, ahol a maradványokat felállították. A tüntetésről megjelent fotók szerint a szobor levágott fejét egy tűzoltóruhába és -sisakba öltözött férfi is vitte.

A szobormaradványt az egyik demonstráló ököllel megütötte, volt olyan is, aki késsel vágott ki belőle egy darabot, és akadt, aki ráfeküdt. A szobor levágott fejét elvitték a szervezők a Szolidaritás központi székházába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik