Belföld

Kezdődik a harc a Citadelláért

citadella (citadella)
citadella (citadella)

Nem pakol és bíróságra megy a Citadellát használó egyik vállalkozó, akinek a cégei 2020-ig érvényes szerződés alapján az erődítményen belül vannak – írta a Blikk.hu.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási eljárása szerint a Citadella jelenlegi hasznosítása nem felel meg a világörökségi törvényben foglalt követelményeknek, ezért a jelenlegi bérlőknek és használóknak 30 napon belül el kell hagyniuk a területet. Az elképzelések szerint az Újbudai Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne a főváros tetejére épült műemlékegyüttes.

Veres István a lapnak elmondta, hogy az EMMI egyik tavalyi határozatáról is kiderült, hogy törvénysértő, ezért vissza is vonták. Hozzátette, hogy a csupasz falakon kívül, minden az övéké, ezért az államnak fizetnie kell a berendezésért. Hangot adott annak is, hogy nem érti, miért szegnék ők meg a világörökségi törvényt, mikor például a Panoráma étterem több külföldi és magyar államférfit is vendégül látott már.

A Citadellán egy luxusétterem és rendezvényközpont működik, illetve az odavezető úton tucatnyi butik kínálja évek óta a portékáját – emlékeztet a Blikk.hu. A szuvenírárusok nem merték elmondani a véleményüket a lapnak a helyzetről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik