Belföld

A kormány kiáll Hernádi mellett

Hernádi Zsolt (hernádi zsolt)
Hernádi Zsolt (hernádi zsolt)

Nem csupán a tulajdonostársak közti vitáról van szó, így Magyarország nem hagyhatja válasz nélkül a horvát fél döntéseit – írja a magyar kormány közleményében. Martonyi János lemondja a Dubrovnikban rendezendő csúcstalálkozót, valamint a kormány arra kéri a Mol vezetését, hogy készítse elő az INA-részvények eladását, akár harmadik félnek is.

A Mol és a horvát fél közötti nézeteltéréseket – a magyar kormány eddig a tulajdonostársak, részvényesek közötti gazdasági vitának tekintette. Az elmúlt napokban azonban olyan események történtek, amelyek a magyar kormány számára már világossá tették, hogy nem pusztán erről van szó – derül ki a kormány közleményéből.

Horvátországban a Mol ellen zajló folyamatos politikai kampány mellett, a horvát pénzügyminiszter nyilvános fenyegetése országa legnagyobb befektetőjével szemben, valamint a horvát igazságügyi szervek általi eljárások a Mol egyes vezetőivel szemben is arra utalnak, hogy gazdaságon kívüli eszközökkel kívánnak nyomást gyakorolni. Ezek a módszerek az Európai Unióban elfogadhatatlanok, ezeket a lépéseket Magyarország nem hagyhatja válasz nélkül.

A magyar lépések

A Külügyminiszter lemondja az október 3-án Dubrovnikban megrendezendő csúcstalálkozón való részvételét.

A magyar kormány a magyar állam képviseletében, mint a legnagyobb tulajdonos felkéri a Mol menedzsmentjét vizsgálja felül a társaság portfólióját adott esetben készítse elő a Mol tulajdonában lévő INA részvények eladását a horvát kormány vagy harmadik fél részére.

A kormány emellett utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálja meg milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Molt illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására.

A közlemény szerint a magyar kormány, mint Horvátország legjelentősebb külföldi befektetőjének, a Molnak legnagyobb tulajdonosa, a mai ülésén áttekintette az olajipari társaság horvátországi befektetésével kapcsolatban kialakult helyzetet. A horvát állam és a Mol között létrejött szerződés alapján a Mol maradéktalanul teljesítette az abban vállalt kötelezettségeit és az elmúlt években közel 3 milliárd eurót fektetett be, ezzel szemben a horvát fél kötelezettségeinek nem vagy csak részben tett eleget.

A magyar kormány felfogása szerint az államnak joga van eldönteni, hogy mely indokolt esetekben akar egy eszközt birtokolni, azaz tulajdonossá válni vagy egy tevékenységet állami tevékenységként folytatni.

Magyarországon is találkozhatunk ilyen esetekkel, amikor az állam kivásárolja a korábbi befektetőket, de ennek megvan a mindenki számára elfogadható, bevett útja. Tehát létezik kulturált módja az elválásnak.

A Mol is Hernádit védi

Bár nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, az általa irányított olajcég közleménye szerint ezzel csak a külföldre utazását és protokolláris feladatait akadályozzák meg a horvát hatóságok. Horvátország saját joga szerint talán megtehette azt, amit tett, a Mol azonban fenntartja azon álláspontját, hogy a horvát hatóságok eljárása és annak módja ellentétes az uniós joggal, amely alkalmazását Horvátország magára nézve is kötelezőnek fogadott el, amikor idén csatlakozott az EU-hoz.

A Mol – magyar részvénytársaságként – a magyar jog hatálya alá tartozik, jogilag a magyar hatóságok azon korábbi döntése kötelezi, mely az eljárást bűncselekmény híján megszüntette. A vizsgálat egyúttal nem tárt fel helytelen vagy törvénytelen üzleti tevékenységet sem a Mol-csoport, sem képviselői részéről. Amíg a jogi ügy a vállalat számára kedvező módon le nem zárul, Hernádi Zsoltnak magánszemélyként nyilvánvalóan kényelmetlen lesz, hogy nem tud külföldre utazni. Hernádi Zsolt ugyanakkor a továbbiakban is teljes jogkörrel irányítja a céget.

Körözik a Mol-vezért

Kedd délután hatályba lépett az Interpol körözése, valamint az európai elfogatóparancs Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen. Hernádi Zsolt az Interpol vörös körözési listájára került fel. Ez a legmagasabb riasztás, amely arra szólítja fel a szervezet tagjait, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt, azért, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kiadta.

Hernádi Zsolt vizsgálati őrizetbe vételét néhány napja ugyanaz a bíróság rendelte el, amely tavaly novemberben – nem jogerősen – 10 év börtönre ítélte Ivo Sanader volt kormányfőt. A horvátok szerint a Mol elnök-vezérigazgatója kenőpénzt fizetett a politikusnak azért, hogy a Mol irányító befolyást szerezhessen az INA olajvállalatban. Magyar részről a vádat mindig visszautasították, de az elfogatóparancs hírére a minap majdnem 2 százalékot esett a Mol-részvény árfolyama.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik