A 2009-ben Sajóbábonyban Jobbik-szimpatizánsokra támadó romák mindegyikének a büntetését súlyosította hétfői határozatával a Debreceni Ítélőtábla. A vádlottak mindegyikét közösség tagja elleni erőszak és rongálás, a másodrendű vádlottat ezek mellett lőfegyverrel visszaélés, míg az ötödrendűt közlekedés biztonsága elleni bűntett vádjában találták bűnösnek.
A Társaság a Szabadságjogokért szerint a bíróság súlyosabb bűncselekményben találta bűnösnek az elkövetőket, mint amit elkövettek. A közösség tagja elleni erőszak mint gyűlölet-bűncselekmény lényege ugyanis az, hogy az elkövető előítéletes egy csoporttal szemben, alacsonyabb rendűnek tartja a csoport tagjait, és ettől az érzülettől vezérelve követi el cselekményét.
Az ügy körülményeiből, a vádlottak vallomásaiból is egyértelmű, hogy az elkövetőket nem “magyarellenes” előítélet motiválta a támadáskor, hanem az, hogy féltek az általuk gárdistáknak vélt személyek támadásától, el akarták őket űzni a településükről. A magyarországi roma közösségek ebben az időben a sorozatgyilkosság miatt traumatizált állapotban voltak, de a Debreceni Ítélőtábla szerint mindez csak ürügy volt.
Miközben egyre több ügyben merül fel romákkal szemben a rasszizmus vádja, továbbra is azt látjuk, hogy romákat érő rasszista megfélemlítés, erőszak esetén a hatóságok gyakran tétlenek vagy nem elég hatékonyan járnak el. Holott a gyűlölet-bűncselekmény tényállás a hátrányos helyzetű csoportok védelmét szolgálja. „Mindez azt a látszatot kelti, mintha Magyarországon a romák szítanák a gyűlöletet, és a nem romáknak lenne származásuk miatt félnivalójuk. Ez pedig a szélsőjobb retorikája, amitől a kormánynak és a jogalkalmazó szerveknek is el kellene határolódniuk” – mondta Jovánovics Eszter, a TASZ Romaprogramjának vezetője.