Belföld

Roncsautók foglalják az értékes parkolókat

Évek óta gazdátlan kocsik csúfítják a várost, csak egy macskacsalád örülhetett egy elhagyott járműnek.

Hat éve nem mozdul egy piros Zastava egy hódmezővásárhelyi Hódtói lakótelep parkolójából. Az Eszperantó utcán hibernálták a szebb napokat is látott kocsit. Hűtőrácsán nő a gaz, kerekei a talajba süppedtek, kipufogója leszakadt, kirohadt alján pedig még a macska is bemászott. A környéken lakók elmondása szerint nyáron egy egész kosár kismacskát dajkált az autó.

Ön is tud gazdátlan autóról? Írja meg nekünk!

Innen nem messze az Ormos Ede utca hátsó parkolójában egy sötétzöld Citroen vesztegel. Az autó állítólag másfél éve foglalja a helyet. A jármű jobb állapotban van. mint az előző, de a rendszámot már leszedték róla. Hátsó ülésén szerszámokat is hagytak.

További két autóról is kaptunk információt, melyek a Kistópart utcán vesztegelnek, ám egyértelműen azokat nem tudtuk beazonosítani.

A Zastava sorsára egy ott lakó, Hegyi Endre hívta fel a figyelmet lakossági fórumon. Cseri Tamás települési képviselő elmondta, 6-8 járműről tud, már jelentette is a problémát. Előbbi autó érdekessége, hogy biztosítását, adóját folyamatosan fizetik, így nem lehet vele mit kezdeni.

Nem könnyű eltűntetni a parkolófoglaló roncsokat

Elszállíttatni rendőri segítséggel csak azokat a járműveket lehet, melyeken nincsen rendszám. Ezeket fél évig zárt, őrzött parkolóban kell tárolni, ezután lehet csak elárverezni.

Ön szerint mi a megoldás?

Az önkormányzat is eljárhatna a közterületeken parkoló rendszám nélküli járművekkel szemben, de a tárolásra alkalmas telep – a Városellátó kft udvara – éjszakai őrzését is meg kellene akkor oldani. A gazdátlan autók túl azon, hogy nem nyújtanak túl esztétikus látványt, foglalják az egyébként is kevés parkolóhelyet.

A jövő reménye

Az idén januártól érvényes szabályok szerint az autók gyártóinak, illetve forgalmazóinak minden új vagy használt autó eladásakor tájékoztatniuk kell a vevőt arról, hogy a kocsi hulladékká válása – forgalomból kivonása – esetén hol, és milyen feltételekkel veszik azt át. Olyan átvevő hálózatot kell kialakítaniuk, amely bárhonnan maximum 50 kilométeres úttal elérhető. Az átvevőhely lehet az autókereskedő telephelye, de bontó, vagy erre szakosodott átvevőhely is. A kocsi szétszerelésére azonban csak bontó jogosult.

Ha a bontó hasznosítani tud alkatrészeket a kocsiból, akkor köteles a roncsért fizetni. A rendelet az árról mindössze annyit mond, hogy az piaci áron alapuljon. A gyártó kötelessége az elemek és az akkumulátorok átvétele is.

Ez hozhat pozitív változást a jövőben, de mi lesz a már utcán csúfoskodó roncsokkal?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik