Belföld

Kosarasok tragédiája: bocsánatot kér a vétkes sofőr

Nagyon meggyötörte az idős férfit a 3 héttel ezelőtti baleset, először szólal meg a nyilvánosság előtt.

Immár jogerős döntés szerint is szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki a hónap elején karambolozott a HAT-AGRO Győr női kosárlabdacsapatát szállító busszal. Máté Kinga, a megyei törvényszék szóvivője szerint a 69 éves férfira lakhelyelhagyási tilalom elrendelését kérte az ügyészség , de ezt a bíróság nem látta indokoltnak arra hivatkozva: nem áll fenn annak a veszélye, hogy a büntetlen előéletű, hosszas kórházi kezelésre szoruló, “mintaszerűen rendezett” családi és személyi körülmények között élő gyanúsított megszökne, elrejtőzne. A férfi teljes megbánást tanúsított a tárgyaláson – tette hozzá a szóvivő.

Bocsánat az áldozatoktól

Az RTL Házon kívül című műsorának beszélt a sofőr a tragédiáról.

– Ne haragudjanak rám, nem akartam, hogy ez legyen. Nagyon-nagyon sajnálom őket, és szeretnék tőlük nyilvánosan bocsánatot kérni. Mindenkitől – mondja a kórházi ágyon megtörve Kópházy Mihály, aki most először vállalta, hogy nyilvánosan beszél a balesetről. Úgy érzi, talán ily módon képes elmondani azt, amit személyesen egyelőre nem tudna.

–  Mit mondjak szegényeknek mondja meg! Mit mondjak? Az egyik győrivel együtt hoztak be a mentővel, úgy szégyelltem magamat, hogy rá sem mertem nézni – teszi hozzá a hetvenéves férfi. Állítja, három évtizede vezet és soha még egy karcolással járó balesete sem volt. – Utólag beugrott, hogy valami darázs, vagy mit tudom én, berepült az ablakon – emlékszik vissza.

Többen még kórházban

Kópházy Mihály szobájától mindössze pár méterre lábadozik a csapat gyúrója, szemben pedig egy játékos, Tullner Evelin fekszik súlyos nyak, és lábsérülésekkel. Ő már egyedül van a szobában, pár napja búcsúzott el tőle csapattársa, a 19 éves Natasa, akinek bal lábát térdtől amputálni kellett. A fiatal lány Szerbiában, szüleivel próbálja feldolgozni, ami vele történt. Hogy haragszanak-e mérgesek-e az idős bácsira, és hogyan folytatják a kosarasok, az szintén kiderül ma este az RTL Klub riportmagazinjából, a Házon kívülből.

Pár nappal a tragédia után a Hír24 híradója járt a kórházban. Itt nézheti meg a videót.

Szeptember 7-én Kapuvár és Vitnyéd között ütközött össze a férfi személyautója a soproni mérkőzésükre tartó sportolókat szállító autóbusszal. A balesetben meghalt Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző, Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának pedig amputálni kellett a lábát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik