Belföld

Romák dolgoznának a kiemelt budapesti beruházásokon

ludovika-campus(1)(960x640).jpg (ludovika campus, )
ludovika-campus(1)(960x640).jpg (ludovika campus, )

A tartósan munkanélküli, hátrányos helyzetű romák foglalkoztatásának elősegítéséről kötött együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kedden Budapesten.

Fürjes Balázs közölte, a megállapodás alapján az irányítása alatt folyó budapesti beruházásoknál úgy tervezik a kivitelezést, hogy az lehetőséget kínáljon tartósan munkanélküli romák foglalkoztatására. A közbeszerzési pályázatoknál értékelési szempont lesz a tartósan munkanélküliek foglalkoztatása, a szervezésbe pedig bekapcsolódnak a munkaügyi központok és az ORÖ is.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a kormány célja, hogy az állami építkezéseken munkalehetőséget teremtsen hátrányos helyzetű, tartósan munkanélküli embereknek, köztük romáknak. Erre egyfajta mintaprogram a Ludovika Campus bontása, és az itt alkalmazott megoldást ki szeretnék terjeszteni – tette hozzá.

Akár több ezer munkahely

Fürjes Balázs elmondta, a program eredményeként az év második felében a kiemelt budapesti beruházásokon több mint száz munkanélküli cigány embernek tudnak munkát biztosítani. Így több mint száz család megélhetése is biztosított – jegyezte meg.

A kormánybiztos szerint ha a Ludovika Campus példáját követnék a jövőben az állami beruházásoknál, akkor évente akár több ezer munkahelyet teremthet munkanélküli cigány emberek számára az állam.

Kifejtette, a Ludovika Campus esetében a bontási és tereprendezési munkába kiemelten tervezték bele azokat a munkafolyamatokat, amelyek elsősorban kézi munkaerőt, segéd- és betanított munkásokat igényelnek.


Fotó: MTI/Kovács Tamás

A közbeszerzést úgy írták ki, hogy az ajánlatok elbírálásánál értékelési szempont volt, hogy milyen vállalásokat tettek tartósan munkanélküli, illetve cigány munkaerő foglalkoztatására. A munkaszervezésben részt vesznek a munkaügyi központok, az ORÖ és a kivitelező is – mondta Fürjes Balázs.

Közölte, a campus bontási munkálatain 76, korábban tartósan munkanélküli embert foglalkoztatnak, kétharmaduk cigány munkavállaló.

Farkas Flórián elmondta, a Cigányügyi Egyeztető Tanács ülésén kezdeményezni fogja, hogy vizsgálják meg, miként lehetne elősegíteni a romák foglalkoztatását további állami nagyberuházásokon.

Az ORÖ-elnök nagyon komoly lépésnek nevezte, hogy megvalósulhatott a Ludovika Campus mintaprogramja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik