Belföld

Írországban ülhet a leányfalui gázoló

Tobin (ír gázoló, tobin, )
Tobin (ír gázoló, tobin, )

Úgy tűnik, mégis kínálkozik jogi lehetőség a Tobin-ügy megoldására.

Navracsics Tibor a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az uniós tagállamok – egy 2008-ban elfogadott kerethatározat szerint – elismerik a más tagállamok által hozott ítéletek érvényességét, és végrehajtják saját országukban. Mivel Magyarország és Írország is uniós tagállam, a magyar bíróság által kiszabott büntetést Francis Ciarán Tobin Írországban is letölthetné. Ez az elgázolt gyerekek szüleinek akaratával is megegyezne, mert az számukra másodlagos, hogy melyik országban tölti le büntetését az ír férfi – mondta.

Lapunknak adott korábbi interjújában a halálra gázolt gyermekek édesapjának jogi képviselője azt mondta, soha nem adják fel, addig fognak küzdeni, amíg az ír férfi rács mögé nem kerül.

Navracsics Tibor közölte: levélben fordul Viviane Reding jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztoshoz azt tudakolva, jól értelmezi-e Magyarország a kerethatározatot és Írország lépéseit.

Navracsics nem túl optimista

Navracsics Tibor arról is beszélt, korábban azt kérte Tobintól, szeptember 15-éig nyilatkozzon, elfogadja-e a Magyarország által nyújtott garanciát: ha megkezdi büntetését Magyarországon, a lehető legrövidebb időn belül elbírálják kérelmét, hogy hazájában folytathassa büntetése letöltését. Francis Ciarán Tobin kérte ennek a határidőnek a meghosszabbítását, így szeptember 30-ára tolták ki – közölte.

A miniszter megjegyezte: nem túl optimista az ügyben, bár úgy látja, hogy a jogi helyzet egyértelmű. Ha Tobin valóban nem hajlandó Magyarországra jönni, akkor remélhetőleg Viviane Reding osztja Magyarország jogértelmezését, és sikerül ezen az úton előrelépni – vélekedett.

Az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin 2000-ben Leányfalun halálra gázolt két gyereket. A magyar bíróság 2002-ben a távollétében három év fogházra ítélte. Tobin 2011 novemberében őrizetbe vételre jelentkezett Dublinban. Az ír legfelsőbb bíróság 2012 júniusában utasította el végleg a magyar kiadatási kérelmet, és elrendelte a férfi azonnali szabadlábra helyezését. Navracsics Tibor március végén jelentette be, hogy az ír férfi kész letölteni büntetését, és azt kérte, hogy Budapest garantálja: kérelme esetén Írországban folytathatja Magyarországon megkezdett büntetése letöltését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik