Belföld

Kipróbálhattuk az új trolit

Péntekeken mutatkozott először a nagy nyilvánosság előtt a legújabb szegedi troli, amelyből 13 darabot vásárolt a város.

Az új trolit bemutató sajtótájékoztatón először Nádas Levente a gyártó Ikarusz-Skoda képviselője köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, a járművek kategóriájuk legmagasabb színvonalat képviselik. A trolik 18,75 méter hosszúak, 2,55 méter szélesek és 124 utast tudnak szállítani. A legkorszerűbb fedélzeti információs rendszerrel szerelik valamennyit és fedélzeti megfigyelő rendszerrel is ellátják.

Botka László polgármester elmondta, a szegedi tömegközlekedés fejlesztésének egyik fontos állomása a trolibusz beszerzése. A város 13 járművet vásárolt, amelyből 11-et az unió finanszírozott. A polgármester felelevenítette, 2010-ben kötötték meg a szerződést a konzorciummal és az eredetei megállapodás értelmében 2011. novemberére kellett volna elkészülnie az első járműnek. Azonban politikai támadások és alaptalannak bizonyult feljelentések miatt 20 hónapot csúszot a troli átadása.

A tervek szerint december 20-án indulna el az újonnan kiépített 10-es trolivonal, ahol az új trolik is közlekednek majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik