Belföld

Boeing-737-esek is leszállhatnak majd Péren

péri-repülőtér (péri repülőtér)
péri-repülőtér (péri repülőtér)

Újabb fejlesztéseket tervez a Győrhöz közeli Pér reptere a most záruló menet után - közölte a légikikötőt üzemeltető társaság ügyvezető igazgatója szerdán Péren.

A fapados légitársaságok térnyerésével kialakult helyzetben Pér számára előnyt jelent, hogy három fővároshoz, Budapest mellett Bécshez és Pozsonyhoz is viszonylag közel fekszik – mondta Vadász László.

A felszállópálya meghosszabbításával és több, ehhez kapcsolódó beruházással jelenleg már 180 fős gépeket is tudnak fogadni, földi kiszolgáló kapacitásuk egyszerre 60-70 utazót tud megfelelő színvonalon kiszolgálni.

Ez teszi szükségessé egy cargo terminál, valamint a most 60 parkolóhely mellé újabbak építését, valamint azt, hogy egyetlen, nagygép elhelyezésére alkalmas parkolójuk mellé még egyet vagy kettőt kialakítsanak.

Megjegyezte: a légikikötő forgalmának legnagyobb hányadát jelenleg az autóipari cégek repülései adják. Ez azt jelenti, hogy néhány százalékos gazdasági növekedés akár meg is duplázhatja az innen induló vagy ide érkező utasok számát, valamint a szállított áru mennyiségét, ugyanakkor a visszaesés hasonló mértékben csökkenti forgalmukat.

Szász Alajos, a Pannon Air Service Kft. ügyvezetője az eseményen arról beszélt: Magyarországon még él az az előítélet, hogy a kisgépes üzleti repülés a milliárdosok kiváltsága. Azt hangsúlyozta: az utazással nem pénzt, hanem időt takarítanak meg a cégek, de ebben az időben újabb pénzt termelhetnek légi úton szállított munkatársaik, vezetőik.

A 6,6 millió eurós – 4,9 millió euró erejéig az Audi Hungaria Motor Kft., a reptér legnagyobb résztulajdonosa által finanszírozott – idei fejlesztés során Boeing-737-es és Airbus 320-as kategóriájú gépek fogadására teszik alkalmassá a repülőteret.

A fejlesztés részeként 1450-ről 2030 méteresre hosszabbítják meg a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén száz-százméternyi biztonsági sávot építettek. Az eddigiek során a gurulóutat tíz és félről tizenöt méteresre szélesítették, új leszállórendszert építettek, bővítették a reptér pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitását, valamint hangárt és előteret kapott a légikikötő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik