Belföld

Első bejelentés az új VTV vezetőtől

Hivatalba lépésének első napján már tájékozatót tartott a Vásárhelyi Televízió új vezetője, Rókus Ákos.

A szeptember 16-tól 5 évig a VTV élére választott Rókus Ákos bejelentette, kedden 11 órakor a korábbi sikeres pályázatnak és eszközbeszerzésnek köszönhetően a tévé a digitális adássugárzásra áll át.

Ez az eddig a tévét kábelhálózaton keresztült nézők életben semmi változást nem jelent. Aki a hagyományos antennával nézte az adást azoknak a digitális vevőjükön, set top boxon keresztül a 44-es csatornán, vagy a 658-as MHz-en találják a Vásárhelyi TV-t.

A digitális jelszórás jobb vételt is jelent, erősítette meg kérdésünkre Rókus Ákos, így a távolabbi települések lakói is könnyebben foghatják a vásárhelyi adást. Hozzátette, ha lehetőségük lesz, vételkörzet bővítésre is fognak pályázni.

Mindazonáltal sokkal jobb minőségű adást még nem jelent a digitális átállás. Az eddigi analóg jelet javítják fel. A lényegesen jobb HD minőséget majd az új stúdióba költözéskor, a teljesen új digitális rendszer összeszerelésével fogják elérni.

A Vásárhely24 érdeklődésére Rókus Ákos erre a jövő év elejét határozta meg, kiemelve, országosan is egyedülálló módon, a város már kiépített optikai hálózatán fog eljutni a jel a majdani stúdióból a víztorony tetején felállított antennához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik