Belföld

Gyurcsány: Attila túlfizette az E14-et

Gyurcsány (Gyurcsány)
Gyurcsány (Gyurcsány)

Az MSZP és az E14 közti megegyezéssel Mesterházy Attila és Bajnai Gordon pontot tett az ellenzéki torzsalkodások végére. Vagy egy, vagy három pontot. Dumák a döntésről.

Együttműködésről beszéltek hónapokig, majd ezt hozták ki belőle.

Makai József újságíró (Komment.hu, 2013. augusztus 29.)

 

A két pártvezető kolléga arcmentése nem egyenlő a sikerrel.

Gyurcsány Ferenc DK-politikus (Magyar Távirati Iroda, 2013. augusztus 29.)

 

Úgy látszik, létrejött a Külön 2014.

Schiffer András LMP-politikus (Index.hu, 2013. augusztus 29.)

Fotó: Berecz Valter

A tavaly októberben meghirdetett összefogás tegnap megszületett.

Bajnai Gordon E14-politikus (Magyar Rádió, 2013. augusztus 30.)

 

Abban állapodtunk meg, hogy nem egymással foglalkozunk, hanem Orbán Viktorral és a Fidesszel.

Mesterházy Attila szocialista politikus (Magyar Rádió, 2013. augusztus 30.)

 

Arról állapodtak meg, hogy nem tudnak megállapodni.

Gyurcsány Ferenc DK-politikus (Klubrádió, 2013. augusztus 30.)


Azzal, hogy nincs megnevezett miniszterelnök-jelöltje a demokratikus ellenzéknek, elvették a Fidesz céltábláját.

Szanyi Tibor szocialista politikus (Népszava, 2013. augusztus 30.)

 

A meghosszabbított miniszterelnöki versengéssel és a különálló listákkal nehezen tudja a kormányváltó erő képét felmutatni a két párt.

Mráz Ágoston Sámuel politológus (Magyar Nemzet, 2013. augusztus 30.)

 

Elképzelhető, hogy a most megszületett egyezség nem hoz annyit a konyhára, mint amekkora kárt okozott az eddigi kakaskodás.

Virrasztó Zsolt újságíró (Zalai Hírlap, 2013. augusztus 30.)

 

Nem engedhetik meg maguknak, hogy külön induljanak.

Kövér László Fidesz-politikus (Magyar Rádió, 2013. szeptember 1.)

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A csatabárdot pont olyan mélyre ásták, hogy bármikor kéznél legyen.

Lánczi Tamás politológus (Metropol, 2013. szeptember 2.)

 

A választók az „összefogást” vélik felfedezni ebben a szomorú végkimenetelű játszmában.

Mihancsik Zsófia újságíró (Galamus.hu, 2013. szeptember 1.)

 

Annak elismerését jelenti a koordinált együttműködés melletti döntés, hogy a két legnagyobb ellenzéki párt képtelen volt megállapodni a közös listában és a közös miniszterelnök jelölt személyében.

Lánczos Vera jogász (Galamus.hu, 2013. szeptember 3.)

 

Nehéz eldönteni, hogy külön indulnak együtt, vagy együtt indulnak külön.

Dömötör Csaba politológus (Echo TV, 2013. szeptember 3.)

 

Amit Bajnai nem kapott meg Mesterházytól a tárgyalóasztalnál, például a miniszterelnök-jelöltséget, azt most a szavazóktól szeretné megkapni.

Kiszelly Zoltán politológus (Echo TV, 2013. szeptember 3.)

 

A megállapodás arról szól, hogy az lesz a miniszterelnök, akinek a pártjára többen szavaznak listán.

Bajnai Gordon E14-politikus (444.hu, 2013. szeptember 4.)

Fotó: MTI/Nagy Lajos

Stratégiai megállapodást kötöttünk, amely mögött közös programnyilatkozat és 106 egyéni jelölt áll, s egy világos mechanizmuson keresztül a választókra bízza, ki legyen a következő miniszterelnök.

Bajnai Gordon E14-politikus (168 Óra, 2013. szeptember 5.)

 

Valóban megállapodtak egymás között abban, hogy Bajnai Gordon 2014-ben nem lesz miniszterelnök.

Somogyi Zoltán politológus (Magyar Narancs, 2013. szeptember 5.)

 

A létrejött egyezség mellett legalább azzal érvelni lehet, hogy győzelem esetén a miniszterelnök személyéről az egzakt listás eredmény és nem egy politikai alku dönt.

Mészáros Tamás újságíró (168 Óra, 2013. szeptember 5.)

 

A kétlistás koordinált indulás ténylegesen egy kezdettől fogva létező opció volt, a közös lista és közös miniszterelnök-jelölt eszméjét csak a csodavárók emelték a fétis rangjára.

Lendvai L. Ferenc filozófus (Galamus.hu, 2013. szeptember 10.)

 

Olyan megállapodás született, amit most meg lehetett kötni.

Szigetvári Viktor E14-politikus (Index.hu, 2013. szeptember 12.)

 

Attila túlfizette az E14-et.

Gyurcsány Ferenc DK-politikus (InfoRádió, 2013. szeptember 12.)

Fotó: MTI/Soós Lajos


A megállapodás csak fegyverszünet.

Lánczi Tamás politológus (Parlamenti TV, szeptember 13.)

 

A most megkötött szövetség lehetőséget teremt arra, hogy az együttműködés révén egyetlen kormányváltó szavazat se vesszen el.

Bajnai Gordon E14-politikus (Népszava, 2013. szeptember 14.)

 

A kétlistás modell messze van az ideálistól, de nem maradt más kapaszkodó.

Tamás Ervin újságíró (Népszabadság, 2013. szeptember 14.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik