A két férfi múlt pénteken a „royal wedding” (királyi esküvő) feliratot karcolták a betonba az előtt a templom előtt, ahol másnap a miniszterelnök lányának esküvőjét tartották. A két aktivistát múlt pénteken kerületőrök vittek be a II. kerületi rendőrkapitányságra.
Az egyik aktivista, Simándi Szelim az MTI-nek csütörtökön elmondta: a rendőrség bűncselekmény elkövetésével, egészen pontosan „falfirka elhelyezésével” gyanúsította meg őket. Az aktivista azt mondta, ez nyilvánvalóan nem valósulhatott meg, mert a csütörtökön kézhez vett ügyészségi határozat is arra hivatkozik, hogy falfirka filctollal, festékszóróval vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat.
Véleménye szerint a gyanúsításnak „minden bizonnyal az volt az oka”, hogy a falfirka készítése értékhatártól függetlenül bűncselekménynek számít, ezért „lehetővé vált, hogy órákon át a rendőrségen tartsanak engem és aktivistatársamat és rabosítsanak, tehát ujjlenyomatot vegyenek, lefényképezzenek” – fogalmazott.
Simándi Szelim „abszurdnak” nevezte az esetet, és azt is elmondta, hogy szerdán panaszt tettek a gyanúsítással szemben.
