Belföld

Taxisokra csaptak le az ellenőrök

főtaxi (főtaxi)
főtaxi (főtaxi)

Hetven próbaútból tizenegynél találtak valamilyen szabálytalanságot. A tarifával, a nyugataadással és a visszajáróval is akadtak gondok.

A szeptemberben életbe lépő taxisrendeletben foglaltak ellenőrzésére – különösen a fix ár alkalmazására – közös akcióba kezdett Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság – derül ki Budapest Főváros Kormányhivatalának közleményéből.

Összesen 70 próbautazást bonyolítottak le, amelyek közül 11 esetben találtak kifogásolnivalót. Három esetben a visszajáró összegével tévedtek az utas kárára, hat esetben a taxis elfelejtett nyugtát adni, két esetben pedig a gépkocsivezető nem a rendeletben kötelezően előírt tarifát alkalmazta. De előfordult olyan is, hogy a tarifatáblázat kihelyezéséről feledkezett meg a sofőr. Volt olyan is, hogy ezek a jogsértések halmozottan fordultak elő. A szabályszegő taxivállalkozásokkal szemben a fővárosi kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége folyamatosan indítja meg az eljárásokat.

Idén szeptember elsejével lépett életbe az új budapesti taxirendelet. Ennek értelmében a taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. Az alapdíj 450 forint, ezen felül kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni. Az új rendelet nyomán megszűntek az eddigi kedvezmények, így a Ferihegyi repülőtérre utazóknál használt transzferdíj és a szerződéses partnereknél alkalmazott kedvezményes tarifa is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik