Belföld

Októbertől az Állatkerté a Vidámpark

vidampark(960x640)(4).jpg (vidámpark, )
vidampark(960x640)(4).jpg (vidámpark, )

A hullámvasút és a körhinta marad és működik tovább.

Október elsejétől újra birtokba veszi a Fővárosi Állat- és Növénykert a Vidámpark területét. A szóban forgó telek egy része ugyanis korábban az állatkerthez tartozott.

A Fővárosi Közgyűlés tavaly novemberben döntött arról, hogy a súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdő Vidámpark bezár a Városligetben.

Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője elmondta, hogy az átadás-átvétellel kapcsolatos egyeztetések és munkálatok a két fél között már hónapok óta tartanak, annál is inkább, mivel a közgyűlési döntés alapján a terület feletti rendelkezés joga már tavasz óta az Állatkerté.

„Az Állatkert már most fontosnak tartja megnyugtatni a közvéleményt a vidámparki üzem klasszikus, védendő értéket képviselői játékainak sorsát illetően. A közgyűlési határozat ugyanis azt is tartalmazza, hogy a műemléki oltalom alatt álló játékok – így a hullámvasút, a körhinta és a barlangvasút – megóvásáról a terület új gazdája, a Fővárosi Állat- és Növénykert gondoskodik.”

Hanga szerint az Állatkertnek egyébként is szándékában áll azokat a közönség számára kedves játékokat megőrizni és a lehetőségekhez mérten üzemeltetni is, amelyek az egykori Angolparkból, illetve a vurstliból maradtak fenn, és amelyeket maga a Vidámpark is örökségként kapott meg az 1950-es megnyitásakor.

Emellett a fejlesztések lépésről lépésre történő megvalósítása során arra is lehet számítani, hogy például a következő szezonban az állatkerti jellegű látnivalók mellett új játékok is lesznek a vidámparki területen. Ezek közül azonban csak olyanokban gondolkodik az intézmény vezetése, amelyek viszonylag szelídebbek, csendesebbek, azaz kifejezetten a kisgyermekes családok igényeit szolgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik