Belföld

Napenergia melegíti a vizet a Tóvárosban

napenergia(210x140)(1).jpg (napenergia, )
napenergia(210x140)(1).jpg (napenergia, )

A környezettudatosság mellett még pénzt is megtakaríthatnak a lakók.

A próbaüzem már megvolt, mostantól a gyakorlatban is kipróbálhatják a házak tetejére felszerelt napkollektorokat. A közgyűlés 2012 decemberében fogadta el Székesfehérvár középtávú energiastratégiáját. Ennek része az a 45 lakást érintő fejlesztés is, amely a Tóvárosi lakónegyed három lépcsőházában most meg is valósult.

A négyemeletes, három lépcsőházból álló lakásszövetkezeti épület tetejére telepítettünk 20 db. napkollektort, amelyekkel az ottlakók a használati melegvíz igények egy részét tudják kielégíteni. A mintaprojekt a zöld energia hasznosításának első lépése Székesfehérváron a távhővel ellátott területeken. A projekt során szempont volt az adatgyűjtés is, azaz olyan mérési pontokat építettünk ki, melyek segítséget nyújtanak majd a további napkollektorok telepítéséhez. – mondta el Szauter Ákos, a Széphő Zrt. hőszolgáltatási igazgatója.

Szabó Ernő, a Tóvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke a kezdetektől részese a beruházásnak, amelynek keretében egy 1200 m3/év éves melegvíz-igényre méretezett napkollektoros rendszert szereltek fel.

„A munka egy hónapig tartott, a lakók legkisebb zavarása nélkül, első osztályú minőségben. A rendszert a Széphő üzemelteti legalább 10 évig, 10% mértékű kedvezményt biztosít a lakások használati melegvíz díjából a napkollektorokkal megtermelt hőmennyiség mértékének alapulvételével, azaz a lakók 882 Ft/m3 helyett 794 Ft/m3 meleg vízdíjat fizetnek. A 10 év lejárta után – amennyiben az együttműködés folytatása mellett döntünk -, a Széphő további kedvezmény nyújt, amelynek mértéke legalább 30 %. Ennek fejében csupán munkaterületet és egy 12 m2 alapterületű helyiséget kellett biztosítani. A rendszer működésére jellemző, hogy a lakók a próbaüzem alatt sem vették észre, hogy már megújuló energiával termelt melegvizet kapnak.” – mondta el Szabó Ernő.

A Tóvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke a megújuló energiák fontosságát is hangsúlyozta. „Az egyre dráguló nyers- és üzemanyagok mellett nem mindegy, hogy mennyiért lehet előállítani a szóban forgó szolgáltatást, nem mindegy, hogy a lakók terhei növekednek-e, vagy csökkennek, nem mindegy, hogy milyen jövőképet festünk önmagunknak és az utódainknak.”

A projekt befejezése után a használati melegvíz egy részét a napkollektorok állítják elő. Az így létrejövő megtakarítás részben a lakók költségeit csökkenti, részben a beruházás körülbelül 7 millió forintos költségét fedezi. Ha a működési tapasztalatok kedvezőek lesznek, akkor – igazodva a város középtávú energiastratégiájához – a jövőben további épületeket vonnának be a környezetbarát és energiatakarékos használati melegvíz-ellátást biztosító programba- tette hozzá Pafkó József, a kivitelezést végző Spring Solar Kft. műszaki igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik