Belföld

Meghalt egy versenyző a budapesti félmaratonon

maraton(960x640)(1).jpg (maraton)
maraton(960x640)(1).jpg (maraton)

Meghalt egy fiatal férfi a budapesti félmaratoni futóversenyen vasárnap - erősítette meg az MTI értesülését az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.

Németh Cecília azt mondta: a Dózsa György útnál egy 26 éves férfihoz riasztották a mentőket. A férfit sikertelenül próbálták újraéleszteni. Mint később kiderült, a férfi külföldi állampolgár volt, aki a 20. kilométernél hirtelen összeesett, és az azonnali orvosi segítség ellenére meghalt.

A 28. Nike Budapest Félmaraton egészségügyi biztosításáért nem az Országos Mentőszolgálat felelt, őket csak ehhez az egy esethez riasztották – tette hozzá a sajtóügyeletes.

Az MTI tudósítója a mezőnyben azt is látta, ahogy a Margit híd közelében egy földön fekvő férfinak próbáltak segíteni, a célvonalnál pedig a verseny egyik részvevőjét hordágyon vitték el.

A versenyen a szervező Budapest Sportiroda közleménye szerint a 13 ezer résztvevő közül 7305 egyéni induló ért célba, a magyarokon kívül 65 ország 1600 versenyzője rajtolt.

A szervező BSI az esemény 13 ezer résztvevője nevében részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak. Kocsis Árpád, a BSI ügyvezető versenyigazgatója az MTI-nek megrendültségét fejezte ki a haláleset miatt. Az áldozatról többet nem közölt, csak annyit mondott, hogy a családjával most veszik fel a kapcsolatot.

A versenyigazgató elmondta, hogy a 28. alkalommal megtartott Nike Budapest Félmaraton és a BSI által az elmúlt 25 évben szervezett magyarországi futóversenyek történetében ez volt az első haláleset.

A BSI minden versenyére részletesen kidolgozott egészségügyi tervvel készülnek – tette hozzá. A vasárnapi félmaratoni futóversenyen egy főorvos irányította az orvosi stábot, amelynek tagjai az egész útvonalon gyalogosan, illetve QUADRÓL figyelték, és szükség esetén segítették a versenyzőket. Mint a sportversenyeken általában, most is több embert kellett ellátnia az egészségügyi személyzetnek, de a pontos számot az igazgató közlése szerint egyelőre nem tudni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik