Belföld

Helyi ügyek és egy országos bejelentés a közgyűlésen

A város költségvetéséről, a vásárhelyi közintézmények működéséről, a pedagógus-béremelésről és az épp futó pályázatokról tárgyaltak a pénteki rendes közgyűlésen. Lázár János az önkormányzat adósságállománya kapcsán a kormány további konszolidációs terveiről is beszélt.

Vizes témákkal kezdtek a képviselők

Egyperces gyászszünettel kezdődött péntek reggel a hódmezővásárhelyi közgyűlés szeptemberi rendes ülése. A képviselők a nemrégiben elhunyt Gyarmati Dezsőre emlékeztek.

A nap első felszólalója Csák Gyula, az Alföldvíz Zrt vezérigazgatója volt, aki a társaságról, valamint az új vízszolgáltatóra való átállásról, annak lakossági vonatkozásairól tartott tájékoztatót. Az igazgató elmondta, abból, hogy a Békés megyei vízközmű cég átvette a Zsigmondy Béla Zrt. feladatait Vásárhelyen, a helyiek semmit nem fognak érezni. A szolgáltatás továbbra is zavartalan lesz a városban.

A cégvezető beszámolóját Kozák Péter, az ATIVIZG igazgatójának prezentációja követte, a Mártélyi-holtág élőhely-védelmi programjáról. A projekt a szakmai előkészületek után a megvalósítási szakaszba érkezett. Vízpótlásra, illetve frissítésre, valamint iszapkotrásra kerül sor a közeljövőben, egyúttal felújítják a holtág déli zsiliprendszerét is.

Szintén napirend előtt számolt be az új-kishomoki csatornázás aktualitásairól Mucsi László, a városfejlesztési iroda vezetője. Elmondta, 2,1 milliárd forintot nyert közműfejlesztésre a város, ebből a csatornaépítés mellett a régi szennyvíztisztító fejlesztésére is költenek.

Akár 80 ezer forinttal is nőhet egy vásárhelyi tanár bére

A fő napirendi pontok megtárgyalása előtt utolsóként Tóthné Kecskeméti Katalin tankerületi igazgató számolt be a hódmezővásárhelyi tanévkezdésről. Mint mondta, bár voltak kisebb fennakadások a könyvek kiosztásakor, ilyen esetek minden évben előfordulnak, összességében Vásárhelyen jól vizsgázott az új tankönyvellátó rendszer.

Lázár János a tájékoztató kapcsán a pedagógus-béremelés, valamint a túlóradíjak eltörlésének vásárhelyi hatásairól kérdezte az igazgatót. Tóthné szerint, minden tanárnak nőni fog a fizetése, bruttó 40-80 ezer forinttal. A leginkább a régóta pályán lévő pedagógusok, valamint a képzettebb, több szakos tanárok járnak majd jól. A pótlékok eltörlése kapcsán elmondta, a helyi iskolákban évek óta fontos szempont, hogy a tanárok több szakirányú végzettséggel rendelkezzenek, így szétosztva a feladatokat a munkaközösségeken belül, ezért ritka, hogy egy pedagógus túlórázik, éppen ezért az ilyen díjak megvonása az itt dolgozókat érdemben nem érinti.

Vásárhely hallhatta először a kormány legújabb terveit

Ezt követően a közgyűlés áttért a hivatalos napirendre. Először Korsós Sándor tartott szakmai beszámolót a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató tevékenységéről. Az intézményvezető elmondta, valamennyi szolgáltatásuk maximálisan kihasználtságú, sőt nemritkán a kapott keretösszegen, valamint a normatív támogatásokon felül kénytelenek további plusz pénzekkel segíteni az ellátó rendszert. Korsós kiemelte, hogy a hajléktalanok kérdésében áttörés mutatkozik. Míg korábban teher volt, ma már egyre nagyobb érték a közmunka a szállón élők számára.

A következőkben az idei költségvetés első féléves teljesüléséről tájékozódtak a képviselők. A könyvvizsgálói vélemény áttekintése után Lázár János kiemelten foglalkozott a város adósságállományával. A város egykori polgármestere kiemelte, hogy vásárhelynek csak fejlesztési hitelei vannak, ellentétben több várossal, ahol az adósságok már az önkormányzatok működését veszélyeztetik. Az államtitkár, a tavalyi adósságkonszolidáció kapcsán egy új kormánytervről is beszámolt. E szerint heteken belül tárgyalások kezdődnek arról, hogy 2014-ben az önkormányzatok minden adósságát átvállalja az állam. A tervezet szerint a megyei jogú városok, a tehermentesítésén felül 10 milliárd forintnyi gazdaságélénkítő támogatást kapnának, a helyi vállalkozások megsegítésére.

A költségvetésről szóló napirendi pont tárgyalását követően Kallai Árpád kórházigazgató számolt be az ellátóközpont idei teljesítményéről, a kórházban futó, több százmilliós pályázatokról, valamint az öt éves Egészséges Vásárhely Program eredményeiről. Almási István, a tájékoztatóhoz hozzátette, a néhány évvel ezelőtt még bezárásra ítélt kórház, ma már az egyik legjelentősebb egészségügyi intézménye a régiónak.

Pénz az írónak, a sportolóknak és az óvodásoknak

A közgyűlés az ülés további részében támogatásokról döntött. 5,1 millió forintot kapott a Hódmezővásárhelyi Futball Club egy, a műfüves pályák karbantartására szolgáló berendezés beszerzéséhez. A gép 17 millióba kerül. A fennmaradó részt TAO-pénzből finanszírozzák. A Hód Fitness egyesület is a város anyagi támogatását kérte egy helyi rendezvény megszervezéséhez, amit a képviselők egyhangúan meg is szavaztak. A sportegyesületek mellett az önkormányzat százezer forinttal segíti Olasz Sándor író özvegyét férje Kalliopé című esszékötetének kiadásában.

A nyári gyermekétkeztetés programra összegyűjtött 17 millió forintból 960 ezer forint maradt a nyári szünetet követően. Ennek felhasználásáról is döntöttek. A pénzt a hódmezővásárhelyi óvodák közt osztják majd szét.

Öt posztról mondott le

Kovács Pál lemondott szinte valamennyi tisztségéről, hogy a Hód-Menza Kft. irányításával foglalkozhasson. Helyére új embereket kellett választania a közgyűlésnek. Az A.S.A. ügyvezető igazgatói székében, a polgármester javaslatára Szél István, A Hód-Fürdő és az Entehód felügyelőbizottságában Horváth Zoltán, illetve ifj. Rapcsák András váltja fel. A hódmezővásárhelyi vagyonkezelő, valamint a Zsigmondy Béla Zrt. igazgatótagsága a fennmaradó három-három személlyel is működőképes.

Zsigmondy Béla Zrt. igazgatótagsága a fennmaradó három-három személlyel is működőképes.

Kovács a Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjáról viszont nem mondott le, sőt további egy évig vállalta a cég vezetését.

A közgyűlés Kovács Pál hódmenzás díjazásáról is döntött. A társaságban végzett munkájáért ugyanis mindezidáig nem kapott pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik