Belföld

Áder nem, Kövér elmegy Orbánék lagzijára

ráhel (ráhel)
ráhel (ráhel)

A Blikk úgy tudja, már áll a sátor Orbán Ráhel lagzijának helyszínén. Minden együtt van a többfogásos menü elkészítéshez.

Összesen mintegy háromszáz vendéget – köztük legalább ötven gyermeket – várnak az esküvőre. A Blikk megtudta, Kövér László házelnök és családja ott lesz az esküvőn, Áder János államfő azonban nem. Azért nem, mert aznap lesz keresztlánya esküvője is – közölte a Blikkel Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója.

Fotó: MTI / Beliczay László

A meghívottak között csak olyan politikusok lesznek, akiket a jegyesek, leginkább Orbán Viktor lánya, Ráhel már gyerekkora óta ismer. Többen vannak közöttük, akiknek családjával, gyerekeikkel annak idején együtt nyaraltak, táboroztak – árulta el a lapnak a család egy közeli ismerőse. A zártkörű rendezvényre a sajtót nem engedik be. A Margit körúti templomba is csak meghívóval lehet belépni a szertartásra. A vendégsereg innen autókkal, de egyénileg utazik le Tükröspusztára.

Az út zökkenőmenetes lehet, hiszen a hvg.hu csütörtökön megírta, hogy a közútkezelő már gondoskodott a kátyúzásról. Később Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke azt mondta, hogy a cikk a politikai lejárató kampány része, szerinte “a násznép az ország egyik legkátyúsabb útján fogja megközelíteni a lakodalom helyszínét”, illetve “a közvetlenül az érintett tanyához vezető úton semmiféle kátyúzás, állagjavítás nem történt”. A hírportál egyébként egy sort sem írt a Tiborcz-birtokhoz vezető bekötőútról, a helyiek elmondása alapján számolt be arról, hogy az oda vezető utakon közpénzen kátyúztak, amit viszont a Magyar Közút Zrt. elismert.

A hír után megszólalt Deutsch Tamás is. A Fidesz EP-képviselője a Facebookon ezt írta. “Mi lenne, ha a magukat demokratának és/vagy liberálisnak gondoló sajtómunkások nem basztatnák a politikusok családtagjait és/vagy magukat a politikusokat esküvő, születésnap, temetés, keresztelő miatt? El a gusztustalan kezeket Orbán Ráhel esküvőjéről!”

Korábban Orbán Ráhel is arra kérte a Fidesz sajtósait, több információval ne szolgáljanak az újságíróknak az esküvőjével kapcsolatban. Az ifjú pár fotóit azonban el fogják juttatni bizonyos lapokhoz. Korábban ugyanakkor nem a párttól szivárogtak a hírek, hanem magától a kormányfőtől. A sajtó csak találgatta, mikor lesz pontosan Ráhel esküvője, amelyet egyébként szintén maga a miniszterelnök jelentett be. Orbán Viktor először a Blikknek árulta el, hogy legidősebb lánya az oltár elé lép, majd a hvg.hu-nak azt is megírta, hogy azért nem megy szeptember 6-án Bukarestbe a válogatott meccsre, mert másnap lesz a lánya esküvője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik