Belföld

Tragédiákhoz vezethet az új drogtörvény

A kormány egyre szigorúbban bünteti a drogfogyasztást, egy füves cigiből már bírósági tárgyalás lehet, ha két éven belül többször is elkapnak valakit. A drákói szigor miatt előfordulhat, hogy egy rosszullét esetén a fiatalok inkább "házilag" kezelik társukat a mentők azonnali értesítése helyett.

Drogozni rossz, ezt mindenki tudja, sokan mégis használják ezeket a szereket. A fiatalok körében most éppen leginkább a designer drogok a népszerűek, amelyek az eddig úgymond “megszokott” szereknél jóval veszélyesebbek, mert nem ismerjük a hatásaikat. Elég például csak egy kicsit elvéteni az adagot, és könnyen rosszullét, szélsőséges esetben pedig halál lehet a vége.

Nem régi hír: az egyik ilyen designer drog miatt néhány hét alatt öten haltak meg, ami már önmagában is egy igen magas szám, de ne legyen kétségünk afelől, hogy ez csak a töredéke azoknak az eseteknek, amikor a fogyasztó rosszul lett, de nem értesítették a mentőket, és végül egy rémálomszerű estével megúszta az egészet.

Az otthon lecsengő rosszullétek számáról nincs semmilyen statisztika, így lehetetlen lesz kideríteni azt is, hogy ez a szám mennyivel emelkedik majd az új drogtörvény hatására. Merthogy ez a szám emelkedhet, például azért, mert a fiatalok a rendőrségtől való félelmükben inkább nem hívják ki a mentőket, mivel azzal azt kockáztatnák, hogy eljárás indul ellenük drogügyben.

Fotó: Shutterstock

Volt már olyan ügyfelünk, aki a kórházban megbilincselve ébredt

A mentőknek és a kórházaknak ilyen esetben elvileg nem szabadna értesítenie a rendőröket – az Országos Mentőszolgálat körlevélben is kérte őket, hogy ne hívják ki a rendőröket a túladagolásos esetekhez, csak akkor, ha a mentős biztonsága veszélyben van. Mégis előfordul, hogy a mentők tárcsáznak, és onnantól gyakorlatilag mindegy.

“A valóság meg a policy nem mindig ugyanaz. Volt már olyan ügyfelünk, aki megbilincselve ébredt a kórházban” – erősítette meg a fentieket Sárosi Péter, a TASZ programvezetője, aki azt is elmondta: a rendőr ilyenkor nem tehet mást, hiszen ha kábítószerezés gyanúja merül fel, muszáj intézkednie. Azzal szemben is, aki rosszul volt, és azzal szemben is, aki segített.

Az új drogtörvény pedig a régebbinél szigorúbban bünteti már a fogyasztókat is: egy füves cigiből eddig is eljárás lehetett, a fogyasztó azonban választhatta az elterelést (6 hónapos kezelés) a börtönbüntetés alternatívájaként. Július óta azonban két éven belül csak egyszer mehet elterelésre.

Anyu, bevittek

Náluk is rosszabbul járnak az iskolások, mivel akit közoktatási intézmény területén kapnak el kábítószerrel, annak július 1-jétől már az elterelés mint lehetőség sem áll fenn, ehelyett 3 év szabadságvesztéssel kell szembenéznie. Sárosi Péter elmondta, a letöltendő az első esetben még nem opció, először általában felfüggesztett és/vagy pénzbüntetés a jellemző.. Bevonulniuk tehát nem kell, de priuszuk lesz.

Kérdés, hogy ilyen esetben a fiatalok mit fognak csinálni: megkockáztatják a rendőrségi eljárást, vagy inkább házi módszerekkel igyekeznek megszüntetni akár saját maguk, akár társuk rosszullétét. Utóbbi életveszélyes lehet.

“Ez volt az egyik fő érv a fogyasztók büntetése ellen, hogy nem fogják kihívni a mentőket, mert félnek, hogy őket is elő fogják állítani” – mesélte Sárosi Péter. Az érv nem igazán hatotta meg a törvényhozókat, maradt a drogtörvény olyan, amilyen.

A TASZ programvezetője a megoldásokat firtató kérdésünkre közölte: az államnak semmilyen módon nem kellene üldöznie a fogyasztást. A kormány viszont ezzel határozottan nem ért egyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik