Nehéz Gyarmati Dezsőről legek nélkül beszélni. Főleg ha a vízilabdáról esik szó. Mindent elért, amit ebben sportban lehet. Játékosként – a világon egyedüliként – öt olimpián állhatott dobogóra. Három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.
Később szövetségi kapitányként is bizonyított. Münchenben, volt mestere, Rajki Béla mellett, majd négy évvel később, Montrealban első számú mesterként dirigálta a válogatottat, előbbin ezüstig, utóbbin az olimpiai bajnoki címig juttatva a magyar együttest.
Válogatottunk az olimpiák történetében kilenc aranyat gyűjtött be, ebből négynek volt részese.
Gyarmati Dezsőt szeptember 4-én, helyezik örök nyugalomra (Fotó: MTI)
Ugyanakkor nem csak a vízben és a medenceparton, az élet minden területén igyekezett beteljesíteni sorsát. Azt a bizonyos „Gyarmati sorsot”. Közéleti, politikai szerepeket is felvállalt, a sporttól azonban sohasem szakadt el. Az ’56-os forradalom idején csak pólóstársai unszolására hagyta ott a budai barikádokat, hogy aztán a csapattal előbb a szovjeteket, majd a jugoszlávokat megverve hazahozza az olimpiai aranyat Melborne-ből. A kilencvenes években a vízilabda szövetség alelnökeként, majd társelnökeként, később a Magyar Olimpiai Bizottság tagjaként képviselte a magyar sport érdekeit szerte a világban.
A víz iránti elkötelezettségét családtagjainak életútja is bizonyítja. Lánya Gyarmati Andrea a magyar úszósport egyik meghatározó alakja, fiú unokája, Hesz Máté a vízilabdában, lány unokája, Szilágyi Liliána – a londoni olimpia magyar küldöttségének legfiatalabb tagja – úszásban ért el nagy sikereket.
2009 óta viseli a vásárhelyi sportuszoda Gyarmati Dezső nevét (Fotó: MTI/Rosta Tibor)
A balkezes legendát 2004-ben a Nemzet Sportolójává választották. Öt évvel később róla nevezték el a hódmezővásárhelyi sportuszodát.
Gyarmati Dezsőt szeptember 4-én, szerdán, délután háromkor helyezik örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben. Ugyanebben az időpontban megemlékezést tartanak vásárhelyi uszodában is, ahol is az önkormányzat, a sportegyesületek, és a fürdővezetés mellett, a szurkolók és a sportbarátok is leróhatják kegyeletüket az elhunyt legenda emléke előtt.