Belföld

Felvehetik a kesztyűt a KLIK ellen a tanárok

Mendrey László, PDSZ (mendrey lászló)
Mendrey László, PDSZ (mendrey lászló)

A PDSZ szerint nem szabad aláírni a hátrányos jogkövetkezményekkel járó kinevezés módosítását.

A tanévkezdéssel egyidejűleg rengetegen fordultak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) azzal a kérdéssel, hogy valóban kötelező-e közalkalmazotti kinevezésük módosítását aláírniuk 2013. szeptember 1-jei hatállyal, mert ha nem teszik, úgy közalkalmazotti jogviszonyuk felmentéssel megszüntethető. Az érdekképviselet elnöke szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében úgy vélte: a kérdések aktualitását, fontosságát mutatja, hogy az interneten számtalan olyan írás kering, amely szerint, aki nem írja alá a kinevezés módosítását, az fizetést sem kaphat.

A PDSZ egyértelmű – jogi képviselője által is megerősített – álláspontja szerint a köznevelésben foglalkoztatott pedagógusokra – az előmeneteli és illetményrendszer szabályait kivéve – a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény rendelkezései vonatkoznak jelenleg is. Munkáltatójuk köteles őket a kinevezés szerinti munkakörben, a kinevezés szerinti illetményért foglalkoztatni. Kinevezést módosítani éppen úgy lehet, mint munkaszerződést módosítani, csak a felek közös megegyezésen alapuló írásos jognyilatkozatával! Amennyiben valaki a kinevezése módosításához nem járul hozzá, ezen okból a közalkalmazotti jogviszonya jogszerűen nem szüntethető meg – írta a PDSZ, amely szerint az életpályamodell bevezetése nem írja felül az aláírt kinevezést!

Ha az új kinevezésben alacsonyabb összegű illetmény szerepel, mint ami az eddig hatályos  kinevezésben volt, akkor azt egész egyszerűen nem szabad aláírni! Aki azt állítja, hogy e nélkül nincs fizetés, nem mond igazat! Az interneten olvasható ehhez hasonló híresztelés nem felel meg a jogszerűség követelményének! – figyelmeztet a szakszervezet. A PDSZ szerint a közalkalmazott felmentését a törvény nagyon szigorúan szabályozza, a fenntartó (a KLIK) létszámcsökkentést vagy átszervezést előíró döntése hiányában – függetlenül attól, hogy az érintett pedagógusnak a tantárgyfelosztásban jutott óra vagy sem – a közalkalmazott jogviszonya a hivatkozott felmentési indok alapján nem szüntethető meg.

Ha lenne ilyen döntés, a munkáltatónak előzőleg kötelező írásban „az ún. állásfelajánlás igénybevételi lehetőségről” az érintett közalkalmazottat tájékoztatnia és a Kjt. 30/B és 30/C § szerinti további eljárási lépéseket is meg kell tennie”. Ha a munkáltató ezek bármelyikét elmulasztja, úgy a később közlendő felmentés eleve jogellenes! Nem véletlen, hogy ebben a jogszabályi környezetben megpróbálják rávenni a pedagógusokat, hogy a számukra hátrányos jogkövetkezményekkel járó kinevezés módosítást – alacsonyabb illetmény, más munkakör, határozott idejű kinevezés határozatlan idő helyett, stb. – írják alá! Ha 10-ből 6 aláírja, akkor már jól járt a munkáltató! – emlékeztetett a PDSZ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik