Belföld

Gulyás Gergely szerint nem lesz újra kétharmad

fidesz-frakcio(i)(960x640)(2).jpg (parlament, fidesz frakció)
fidesz-frakcio(i)(960x640)(2).jpg (parlament, fidesz frakció)

A Fidesz frakcióvezető-helyettese ezért úgy látja, az alkotmányhoz is ritkábban lehet majd hozzányúlni.

Senkinek nincs olyan illúziója, hogy a Fidesz 2010-es önkormányzati vagy parlamenti választási eredménye megismételhető, így az ellenzéki pártok nagyon optimisták lehetnek, mert annál azért jobban fognak szerepelni – mondta Gulyás Gergely az ATV Start című műsorában.

Fotó: MTI/Beliczay László

A fideszes politikus a jelenlegi választójogi rendszerben irreálisnak, gyakorlatilag elérhetetlennek tartja a kétharmados többség megszerzését, így szerinte a jövőben csak nagyon ritkán lesznek alkotmánymódosítások.

Gulyás gratulált az ellenzék szigetszentmiklósi győzelméhez, persze hozzátette, hogy ebből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, majd azt is megjegyezte, hogy szerinte a létrejövő ellenzéki összefogás ugyanazokból az emberekből áll, akik 2010 előtt az MSZP és az SZDSZ kormányzását megjelenítették.

Hoppál Péter Fidesz-szóvivő Pécsett viszont megdorgálta a saját tábort, mondván, „a szigetszentmiklósi választásnak nincs nagy jelentősége, az eredmény ugyanakkor azt üzeni a jobboldali szavazóknak: részvétel nélkül nincs győzelem”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik