“Ez lesz az 1018-ik magyarországi tanév, ám ha sokadik is, igazi megújulást hozó, mert változások sora jellemzi, (…) amelyek java része most, 2013 szeptember 1-jétől gyökeresen más, jobb megvilágításba helyezi rövidesen a tanügyet” – mondta Hoffmann Rózsa vasárnap Debrecenben, a nemzeti tanévnyitón.
A köznevelési államtitkár a megújulást hozó változások között sorolta fel az új nemzeti alaptantervet, az újrainduló szaktanácsadói rendszert és tanfelügyeletet, az intézmények állami fenntartásba vételét, és a jelentős, minden pedagógusra kiterjedő, ötszámjegyű, értékét megőrző béremeléssel kísért pedagógus életpálya modell bevezetését.
Balog Zoltán felelősségről, bizalomról
A köznevelés felelősségre, minőségre és bizalomra épül – jelentette ki a rendezvényen az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán arra kérte a politika szereplőit, hogy “ne rongálják a bizalmat a köznevelésben”, a pedagógusokat pedig arra, hogy “ne engedjék beszivárogni az iskolákba az ellenállást”.
Az emberi erőforrások minisztere tanévnyitó beszédében a közoktatást a család és az iskola közös felelősségének nevezte. Azt mondta, “a család nem megrendelőként van jelen ebben a folyamatban.”