Belföld

Van még esély az ellenzéki összefogásra

bajnai-es-mesterhazy(960x640)(1).jpg (bajnai gordon, mesterházy attila, )
bajnai-es-mesterhazy(960x640)(1).jpg (bajnai gordon, mesterházy attila, )

Mesterházyék nem mondtak le arról, hogy megállapodjanak Bajnaiékkal, sőt Gyurcsányékkal és más baloldali pártokkal is tárgyalni készülnek.

Az MSZP elnöksége szerda este Mesterházy Attila pártelnök javaslatára úgy döntött, hogy a szocialisták folytatják a tárgyalásokat a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetséggel. Az elnökség arra is felhatalmazást adott, hogy a szocialisták kezdjenek tárgyalásokat a demokratikus ellenzék többi pártjával az együttműködésről.

Ezt Mesterházy Attila, a párt elnöke jelentette be újságíróknak, közölve, azt javasolják, hogy a tárgyalások két napon belül folytatódjanak.

Megerősítette, nem fordulhat elő, hogy a 106 egyéni választókerületben egymás ellen induljanak baloldali ellenzéki jelöltek. A pártelnök hozzátette: mandátumot kapott az elnökségtől arra, hogy minden, a közös indulást eredményező forgatókönyvről tárgyaljon Bajnai Gordonnal.

Az MTI kérdésére hozzátette, az már körvonalazódott, hogy a szocialisták legfeljebb 35 egyéni körzetet adnak át az Együtt-PM szövetségnek, és ezt hétfői nyilatkozatában Bajnai Gordon is elfogadta.

A TV2 nézői a minap úgy jósolták, gyakorlatilag csak Mesterházynak lenne esélye a miniszterelnöki posztra jövőre, se Bajnai Gordonnak, se Gyurcsánynak, olvasóink többsége viszont úgy látja: egyáltalán nincs esélye a baloldalnak. A komolytalan közvéleménykutatásokat itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik