Belföld

„Él” az új körforgalom Adyvárosban

A Radnóti utcában és a Kodály Zoltán utca, Földes Gábor utca csomópontjában is forgalmi rend változással számolhatnak az autósok!

Az elmúlt hetekben Adyvárosban már megindultak az új, 30 méter átmérőjű körforgalom kivitelezési munkálatai, az építés pedig augusztus 28-án egy jelentős állomásához érkezett, hiszen elindulhatott a körsziget kialakítása. Ezért az érintett szakaszon már a körforgalmi rend szabályai szerint közlekedtek az autósok szerda reggel.

Várhatóan az iskolakezdésre olyan fázisához ér az építkezés, hogy nyugodt körülmények között haladhat majd a forgalom. A teljes átalakítás azonban szeptember végén fejeződhet be, így addig mindenképpen kérjük az erre járók türelmét, de fontos az is, hogy az új körülményeknek megfelelően közelítsék meg a csomópontot” – mondta a Győr24-nek Máthé-Tóth Péter, Győr Város Útkezelő Szervezetének sajtószóvivője.

Ezzel egy időben a Radnóti utca, Akác és Köztelek utca közötti területén is változásokra kell számítani, itt augusztus 29-től, teljes sávszélességben történik az útfelújítás. Az Égáz Zrt. javaslatára a gázvezetékeket már kicserélték a szakemberek, ezután a burkolat félpályás felmarásával indul a kivitelezés, a következő hetekben a szakaszon a parkolás is megszűnik, a buszmegállóhelyeket pedig a Radnóti 21. és 25. szám alatt érhetik el az utasok.

Az útszerkezet teljes pályacseréje, a közvilágítás felújítása megtörténik. A beruházást követően új parkolókkal, új autóbusz öblökkel bővül az utca, de a járdaszélesítés eredményeként, a Jedlik hídról érkező egyirányú kerékpárutat is meghosszabbítjuk a Köztelek utcáig” – tette hozzá a sajtószóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik