Belföld

Horn Gyulára emlékeztek a Szegfű klubban – Fotók!

Emlékezés Horn Gyulára (Emlékezés Horn Gyulára)
Emlékezés Horn Gyulára (Emlékezés Horn Gyulára)

Horn Gyula Magyarország 1994-1998 közötti miniszterelnökére emlékeztek hétfőn délután a Baloldali páholy rendezvényén, az Oroszlán utcai Szekfű klubban. A szocialista politikus életének 81. évében, június 19-én hosszú betegség után hunyt el.

Az In memoriam Horn Gyula címet viselő rendezvényen a meghívott vendégekkel – Baja Ferenccel, a Horn-kormány környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterével, valamint Géczi Józseffel, az MSZMP-n belül szerveződött reformköri mozgalom egyik alapítójával – Szondi Ildikó, a kávéházi estek főszerkesztője, valamint Szalay István, a Közéleti Kávéház kuratóriumának elnöke beszélgetett. Az est házigazdája Kozma József, az MSZP Szeged városi elnöke volt.

Horn Gyula munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, a többi között a Kelet- és Nyugat-Európa közötti vasfüggöny lebontásában, valamint a német újraegyesítésben játszott szerepéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik