„Maga szerint szürkére festik a szürkét? Na, ehhöz aztán sok ész köllött!” – motyogta mellettem a kosarakat cipelő asszony, amikor megálltunk a Víztorony tér egyik zebracsíkjánál, abban reménykedve, majdcsak akad olyan autós, aki betartja a KRESZ előnyt a gyalogosnak szabályát. Mivel erre azért egy kicsit várnunk kellett, volt időnk bámulni a megújuló víztornyot.
„Pedig mennyivel szebb lett volna, mondjuk, ha kékre festik, vagy élénk sárgára. Hiszen itt már lassan minden házat színesre becsomagoltak. Tarján egy része inkább hasonlít lakóparkhoz, mint lakótelephez” – osztotta meg véleményét az asszony, majd mire válaszolhattam volna, elbaktatott a Víztorony tér egyik díszköves járdáján.
Boltok, buszok, iskolák
Szeged sok-sok ezer lakónak otthont adó Tarjánját körbejárva, a lakótelepi életről faggatózva nem is egy olyan véleményt jegyezhettem fel, miszerint ideje lenne már a lakótelepezést abbahagyni, az itt élőket panelcsótányoknak csúfolni. Már csak azért is, mert a fák közötti parkok, a gondosan ápolt növényzet sokkal élhetőbb világot kínál, mint a Belváros füstös, koszos, zajos utcái.
„Mutasson nekem még egy olyan helyet, mint a Zápor-tó és környéke. Talán, ha az újszegedi liget ilyen szép még. Szóval nekem Tarján tökéletesen megfelel, hiszen itt remek a tömegközlekedés, tíz perc alatt bent lehetek a központban. Bolt is van annyi, hogy egymásra nyílnak az ajtóik, nem beszélve arról, hogy itt talál bölcsődét, óvodát, iskolát, amennyit csak akar. Szóval jó hely ez… – magyarázta egy nyugdíjas házaspár hölgytagja, miközben a férj egyetértően bólogatott.
„Tarján? Megmondom én magának, mit jelent nekem. Az egész felnőtt életemet. Még 1973-ban költöztünk ide fiatal házasként, mi ültettük az első fákat, miközben szájtátva néztük, hogy a csapból meleg víz is folyik. Naná, hiszen előtte Rókuson egy mosókonyhából átalakított szoba-konyhásban kezdtünk, és az udvarról hordtuk a vizet. Ott majd’ ránk dőlt a vizes-meszelt vakolat, itt meg tapétás, szőnyegpadlós otthon fogadott. És ezt nem felejtem el soha. Teszek én arra, mit mondanak a panelról. Mióta elindult a felújítási program, és elkészült a mi házunk is, eszembe sem jut téglaházra sóvárogni – dicsérte Tarjánt egy férfi, aki azt mondta, elég, ha azt írom róla, ő az Imre a Sólyom utcából.
Retró, napelemmel
„Hogy van-e panelromantika? Meg panelnosztalgia? Persze hogy van. Azok, akik nem tudtak innen tovább lépni, efféle dolgokkal vigasztalják magukat. Retró ez, mint ahogy lassan retró lesz már az a korosztály is, amelyik itt jutott először saját lakáshoz. De érdekes retró. Nézzen csak oda! – mutatott egy nemrégiben felújított ház tetejére János. „Na, az ott nem más, mint napelem. Hol lát ilyet a Belvárosban? És Tarjánban már több házra is felszereltek ebből a masinából. Vagyis a panel igenis korszerűsíthető, és ha engem kérdeznének, hogyan húzzam ki a sz…ból az építőipart, hát lenne jó válaszom. Rengeteg pénzt áldoznék a panelok felújításra. Így a házak megszépülnek, ugye látja, megoldódik a hang- meg a hőszigetelés, rengeteg energiát takaríthat meg a család, és összességében az egész ország. Az építősöknek meg lenne munkájuk dögivel. Szóval be kéne már fejezni az uniós pénzes díszkövezést a Belvárosban, és annak árát is költsék a panelokra.
Tízesek és négyesek
„Tarján már régen nem egy egységes lakótelep. A Budapesti körúttól a körtöltésig nyújtózkodó szakasz lett itt az elit rész, valami uniós projektnek vagy minek köszönhetően, de talál itt olyan lepusztult panelokat is, hogy kifordul a szeme, de még a gyomra is ha belép a lépcsőházba.” – látott el újabb információkkal egy középkorú úr.
„Meg aztán ott vannak a tízemeletesek meg a négyemeletesek. A fene se érti, de a toronypanelokban mintha nem szeretnék annyira a házukat, mint a négyesekben. Nekem elhiheti, mert népszámláló biztos voltam két éve, bejártam tucatnyi lépcsőháztat. Persze a négyesekben sem mind álomotthon. Miközben voltam olyan lakásban, amit úgy átalakítottak, megszépítettek, hogy csak tátottam a számat, máshol odaragadt a kérdőív a kosztól az asztalra. Hiába, nem vagyunk egyformák, mint ahogy szerencsére már Tarján házai sem azok.” – hadarta a férfi, és közben azon sajnálkozott, hogy elöregedett Tarján, alig látni gyereket az „uniós” játszótereken sok a csonka család, rengeteg fiatal költözött már innen is külföldre munkát keresve.
Rezsik és fizetések
„Hogy elköltöznék-e innen? De hát most jöttem ide, nincs két éve sem..” – nevetett rám egy fiatalasszony. „Dehogy költöznék. Hova mennék? Nézze, itt egy kettő plusz kettes kéglit megkaptam 8 millióért. Egy ugyanekkora társasházi lakásért elkérne 13-14 milliót, alsó hangon. Ismeri a reklám szövegét – Hülye azért nem vagyok… Szóval nekem jó a panel, csak a rezsije lenne kisebb. Vagy a fizetésem nagyobb. De ezzel a vággyal aligha vagyok egyedül Tarjánban. Mert a gazdagok azért nem itt laknak, ugye tudja? – nevetett az asszony, és „Bocs, hívnak…” mentegetőzéssel kapta elő okostelefonját.
Én meg elindultam haza. Nem volt nagy kaland, ugyanis Tarjánban lakom. Ahol szürkére festik a szürke víztornyot, és a napelemes ház mellett félóránként keresik a kincset a kukázók a konténerünkben.
