Az Együtt-PM közleményben reagált a Fidesz-szóvivő vádjára, amely szerint félmilliárdos hálapénzt kaptak az ország lejáratói. Az ellenzéki szövetség tudatta, hogy Bajnai Gordon nem ügyvédje és nem szóvivője Soros Györgynek, viszont tisztelője, akárcsak a Hoppál Péter által felsorolt szervezeteknek.
A Fidesz-szóvivő a Heti Válasz e héten megjelent cikkére hivatkozva azt mondta: a Bajnai Gordon mögött álló, dollármilliókért kitartott szervezet például a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, a Haza és Haladás Alapítvány, Eötvös Károly Intézet, Nők a nőkért Együtt az erőszak ellen, a Háttértársaság a melegekért, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, a MONA Magyarország Női Alapítvány, a Krétakör Alapítvány és az Amnesty International Magyarország is.
Az Együtt-PM ugyanakkor úgy véli, „Hoppál Péter tud olvasni, de nem tud igazat mondani”. A szövetség hangsúlyozta, hogy a Fidesz-szóvivő által felsorolt alapítványok és egyesületek a demokráciát védik Magyarországon, „éppen Orbán Viktorral és rezsimjével szemben”. Soros György az elmúlt évtizedekben mindig támogatta a hazai demokratákat, annak idején, „amíg az volt, magát Orbán Viktort is”.
A Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Alapítvány támogatóinak köre nyilvános, azt bárki megtekintheti az interneten, szemben a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórummal, melyről csak annyit lehet tudni, hogy „a Fidesz alapítványa pénzeli, így gyaníthatóan közpénzek tízmillióit nyeli el folyamatosan”.
Az Együtt-PM szerint Hoppál Péter jobban tenné, ha „nem beszélne sületlenségeket”, hanem magyarázatot adna például azokra a kérdésekre, miért kell 85 ezer családnak „gombóccal a torkában” várni a tanévkezdést, és ki „nyerészkedik” azon, hogy szülők százezreinek kellett már a nyáron kifizetni a tankönyveket.
A szövetség választ vár arra is, miért kellett az államnak 400 millió forinttal támogatni a mezőkövesdi focicsapatot. „Nem ártana az sem, ha végre elmondanák a magyar embereknek, miért kellett veszteséggel visszafizetni az IMF-hitelt, és miért hagyja a kormány veszni az uniós fejlesztési forintok százmilliárdjait”.
