Belföld

Budai minden szava aranyat ér

budai gyula (budai gyula)
budai gyula (budai gyula)

Egy jogerős ítélet szerint Budai Gyulának egyetlen mondatáért egymillió forintot kellett volna fizetnie – írja a Népszava.

A májusi ítélet ellenére a volt elszámoltatási kormánybiztos még mindig tartozik Tátrai Miklósnak. Nemcsak a pénzzel, hanem az előírt bocsánatkéréssel is, amiért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatójáról az úgynevezett Bábolna-ügyben azt állította, közpénz került csalárd módon Tátrai Miklóshoz.

Budai Gyula
Fotó: Kummer János

A volt MNV-vezért tavaly júliusban bűncselekmény hiányában nem jogerősen felmentettek a vád alól, a személyiségi jogi perét pedig megnyerte Budai ellen. Az agrártárca államtitkárának nemcsak bocsánatot kell kérnie az M1 Az Este, illetve a TV2 Tények című műsorában, de egymillió forint kártérítést is kell fizetnie.

Ezt eddig azért nem tette meg, mert az értesítést rossz címre küldte neki a bíróság. Budainak ezeket az összegeket a saját fizetéséből – képviselői illetményéből és államtitkári fizetéséből, esetleg egyéb jövedelméből – kell kifizetnie – emlékeztet a Népszava.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik