Belföld

Avartüzekkel és darazsakkal is meg kellett küzdeniük

Összesen tízszer riasztották a Csongrád megyei tűzoltókat a tegnapi nap folyamán. A csongrádi, a makói és a szegedi lánglovagoknak avar- és nádastüzekkel, a vásárhelyieknek lakóházba befészkelt darazsakkal kellett megküzdeniük.

– A makói egységek a Maroslelei út mellett másfél hektáron lángoló, renden lévő szalma tüzét fékezték meg, míg a szegediek a Lövölde úti sertéstelep mögött oltottak el egy nádastüzet. Szegeden a Gumigyárban is keletkezett egy kisebb tűz: egy présgép alatti csőszigetelés kapott lángra, de a tűzoltók kiérkezésére az ott dolgozók felszámolták azt. A délutáni órákban szintén a szegedi hivatásos egység dolgozott az 55. számú út mellett, ahol is nádas égett. A tüzet a mórahalmi önkéntesekkel közösen oltották el. Csongrádi kollegáink sem maradtak munka nélkül: fa hulladék – száraz fű tüzét fékezték meg – összegezte a tegnapi nap tűzeseteit Tátrai János tűzoltó alezredes.

Nem csak tűznél akadt dolguk a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltó egységeinek. Csongrádon egy villanyoszlopon akadt fenn egy szerelő, akit a tűzoltók dugólétra segítségével mentettek ki szorult helyzetéből.

Makón egy munkagép sértett fel egy gázvezetéket. A tűzoltók mellett a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, illetve a Katasztrófavédelmi Mobil Labor munkatársai is a helyszínre vonultak. Az érintett területet a tűzoltók lezárták. A kiáramlás helyszínétől számított 50 méteres körzetben 12 lakóingatlan áramtalanítani kellett. Összesen 25 főnek kellett elhagynia otthonát, mintegy kétórás időtartamra. A gázszolgáltatás ideiglenes kiesése összesen 16 lakóépületet és 40 főt érintett.

A hódmezővásárhelyieknek ezzel szemben rajzó darazsakkal kellett megküzdeniük. A tűzoltóknak sikerült eltávolítaniuk a lakóházba költözött állatok fészkét, megszüntetve ezzel a problémát.

Ma hajnalban, Szegeden egy személyautó farönkre hajtott és fennakadt. A kiérkező egység drótkötél segítségével vontatta le a pórul járt járművet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik