Belföld

Részegen is lehet törvényt alkotni

A józanság csak a kapuban elvárás befelé, és hiába egyre szigorúbb a házirend, továbbra is zavartalanul ihatnak a képviselők – írja a Blikk.

A lap szerint csak arra kell vigyázniuk, hogy munkakezdéskor ne tűnjenek nagyon ittasnak. Akkor előfordulhat, hogy nem engedik be őket, beléptetéskor a józanságot az országgyűlési őrség, illetve az épületekben dolgozóknál a munkahelyi vezetők ellenőrzik, szemrevételezéssel. A belépést olyan szintű alkoholos állapot esetén tagadják meg, ami zavarná a parlamenti munkát, működést, ami nem méltó az Országházhoz – közölte a Blikk kérdésére a parlamenti sajtóiroda.

Az épületen belül már szabad a pálya a politikusoknak, nem kell szondáztatástól tartaniuk. Az ország egyedüli munkahelyeként szeszes italokat is lehet kapni a büfében és az étteremben. A gyakorlaton nem is akarnak változtatni, mint ahogy az alkohol bevitele sem tilos az épületbe, azt nem kobozhatja el az őrség. Így semmi akadálya annak, hogy egy spicces politikus szavazzon az ország ügyeit meghatározó törvényről.

Az biztos, hogy vannak képviselők, akik isznak. A parlamenti büfében az ülésnapokon fogy a legtöbb alkohol – tudta meg a Blikk a vendéglátó-helyiséget üzemeltető cég munkatársától. A Blikk két éve megszavaztatta olvasóit, akiknek a 95 százaléka betiltotta volna az alkohol árusítását, mint minden más hazai munkahelyen.

Kövér László házelnök egyébként kényesen vigyáz a rendre az ülésteremben, nem tűri az étkezést, és árulkodó, hogy már többször felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy nem kocsmában vannak.

“Még téli időben is sokszor megfordult eszemben, hogy ha egyszer – quod deus avertat – beválasztanának a parlamentbe, az lenne az én szűzbeszédem, hogy a budai alagút valamelyik végét falaztassa be a tisztelt kormány, hadd legyen az alagútból országos pince; mert ha nemzeti színház, múzeum, tornacsarnok van, nemzeti pincének nem lenni – valóságos ellenkezés a nemzet géniuszával.” – írta Mikszáth Kálmán 1877-ben.

Az egyszerű munkásembert kirúgják

Mint korábban megírtuk, a munkára képes állapot azt jelenti, hogy megfelelő szintű egészségi, fizikai és szellemi állapotúak vagyunk a munkanap elejétől a végéig. Az átlagos munkáltató köteles rendszeresen meggyőződni arról, hogy alkalmazottai betartják-e a szabályokat, így például általában joga van megszondáztatni dolgozókat. Ha valaki ittasan végzi a munkáját, akkor akár el is lehet bocsátani, fegyelmivel. Amennyiben a dolgozó egy ilyen vizsgálatot megtagad, akkor a munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegi. Vannak munkakörök – sofőrök, az egészségügyi dolgozók vagy a tanárok –, ahol külön jogszabály írja elő a józanságot.

A munkavállaló általában csak akkor dolgozhat, ha biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban van. Emellett a munkaterületén a fegyelmet, a rendet és a tisztaságot is köteles megtartani. Mint arról az FN24 is beszámolt már: a parlamenti büfében legálisan megvett alkohol elfogyasztása után a munkahelyről hazafelé autózó képviselőt mentelmi joga  miatt nem szondáztathatja meg a rendőr, ezt csak tettenérés esetén teheti meg – például baleset okozásakor. A mentelmi jogról rendelkező törvény szerint csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet bármilyen büntető vagy szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni egy képviselő ellen.

A briteknél is van pia a parlamentben

Az Egyesült Királyság parlamentjében is megszokott dolog, hogy a honatyák sörrel vagy borral öblítik le a törvényhozás porát. Három éve nagy botrányt kavart a parlamenti képviselők tivornyázása az egyik éjszakába nyúló ülésen. Az alsóház bárjában az éjjel kettőig tartó ülés alatt egy csapat képviselő igencsak felöntött a garatra. Az egyik fiatal Tory-párti képviselő, aki alig két hónapja volt a parlament tagja el sem jutott az ülésig, ahol épp az aktuális költségvetésről szavaztak – írta a Daily Mail. A kollégáik jobbnak látták beültetni egy taxiba és hazaküldeni, bár ezzel elveszítettek egy fontos szavazatot is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik