Belföld

Csak napokkal a választások után lesz végeredmény

A határon túli szavazatok miatt négy nappal a voksolás után lesz csak eredmény.

A tavaszi országgyűlési választások előzetes tájékoztató eredményét – ahogy eddig is – várhatóan már a szavazás napján, vasárnap este ismerteti majd a Nemzeti Választási Iroda (NVI), ám a levélben megküldött szavazatok egy részének, továbbá a külképviseleteken leadott, valamint az átjelentkezők szavazatainak összesítésére még csütörtökig várni kell.

A korábbi választásoknál a külképviseleteken leadott szavazatok száma tízezer alatt volt, így az előzetes tájékoztató eredményt érdemben nem befolyásolta. Most azonban a magyarországi lakhellyel nem rendelkező határon túl élő magyarok levélben leadott szavazatai akár befolyásolni tudják majd az előzetesen kihirdetett eredményt. Becslések szerint több százezer külhoni magyar vesz majd részt a választáson; ők pártlistákra szavazhatnak, egyéni jelöltekre nem.

Egy szorosabb eredmény esetén tehát még négy napot kell várni arra, hogy kiderüljön, melyik politikai erő szerezhet többséget az Országgyűlésben, és várhatóan mely párt, illetve pártok alakíthatnak majd kormányt.

Levélben is lehet

A külképviseleteken – vasárnap, illetve az amerikai kontinensen már szombaton – leadott szavazatokat, a korábbi gyakorlatnak megfelelően most is csütörtökig kell “hazajuttatni” az NVI-be. (A külképviseleteken a magyarországi lakóhellyel rendelkező, ám a választás napján külföldön tartózkodó választópolgárok szavazhatnak.)


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az NVI a szavazatokat tartalmazó lezárt borítékokat az adott oevk-kba (országgyűlési választókerületekbe) küldi, ahol egy adott szavazókörben vasárnap nem bontották fel az urnákat. E szavazókör szavazatszámláló bizottságának feladata, hogy a szavazást követő 6. napon ezeket a szavazatokat “bekeverje” a többi közé, így biztosítva a szavazatok titkosságát.

Ugyanezekbe a szavazóurnákba keverik majd be a lakóhelyükről más településre átjelentkezők szavazatait is.

A levélben leadott szavazatoknak a szavazás napját megelőző szombat éjfélig kell megérkezniük postai úton, a később beérkező voksok érvénytelennek számítanak akkor is, ha “időben” adták fel azokat, de valamelyik ország postája miatt késtek. A levélszavazatokat ugyanakkor vasárnap még személyesen le lehet adni valamelyik külképviseleten vagy bármelyik oevk választási irodán.

Külső boríték, belső boríték

Ezeknek a szavazatoknak először a külső borítékját bontja fel a NVI, hogy ellenőrizze az azonosító nyilatkozatokat, és azok tartalmát összevesse a névjegyzékben szereplő adatokkal. Ezt az ellenőrzési feladatot – a levélben beérkező szavazatok várhatóan nagy száma miatt – a törvény szerint már (a vasárnapi urnazárásnál) korábban is megkezdheti az NVI.

A belső borítékok felbontását, a szavazatok megszámlálását pedig a vasárnap este 7 órás urnazárás után kezdheti meg az NVI, ám azt nem tudni, mikor végeznek a feladattal, tekintettel arra, hogy több százezer szavazatra is számítani lehet.

Az oevk-kon leadott levélszavazatokat hétfőn, míg a külképviseleteken leadott levélszavazatokat csütörtökig juttatják el a választási irodák az NVI-nek ellenőrzésre és szavazatszámlásra.

A levélben történő szavazással könnyen manipulálható a választás – figyelmeztet a választási szakértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik