Belföld

Megérkeztek az első menedékkérők Vámosszabadira

Harminc fő érkezett hétfőn délután a menekülttáborba, többnyire családok költöznek be az intézménybe. A következő napokban egyedülállók is érkeznek, részben Fekete-Afrikából.

Ördög István, a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának menekültügyi igazgatója a bejáratnál újságíróknak elmondta: az első busszal koszovói menedékkérő családokat hoztak Debrecenből és Bicskéről.

Közlése szerint kezdetben 140-150 főt terveznek elhelyezni a 216 ember befogadására, mintegy 80 millió forintos költséggel kialakított táborban. Ezen a héten olyanokat visznek Vámosszabadiba, akik már átestek a regisztráción és az egészségügyi szűrésen. Ha a 150-es létszámot elérik, akkor előfordulhat az is, hogy frissen érkezetteket is elhelyeznek a menekülttáborban.

“Az látszik, hogy a migrációs helyzet elég hektikus. A tavalyi évben összesen alig több mint kétezer menedékkérő volt, most már  fél év alatt több mint 12 ezren jöttek” – jegyezte meg Ördög István.

Újságírói kérdésre megjegyezte: nagyon kicsi az esélyük a menekültjogi védelemre azoknak, akik gazdasági okokból menekültek el hazájukból.

Ördög István elmondta még, Magyarország továbbra is migrációs tranzitállamnak számít, a nyitott befogadóállomásokon elhelyezettek jelentős hányada – korábban fele-kétharmada, idén már négyötöde – “engedély nélkül eltávozott”.

Leggyakrabban a pakisztániak állnak tovább ügyük lezárta előtt, jellemzően az afgánok és a szírek várják ki az eljárás végét. Nekik van a legnagyobb esélyük arra, hogy Magyarországon valamilyen védelmet kapjanak – mondta az MTI érdeklődésére az igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik