Belföld

Razzia lesz a Margitszigeten

margitsziget(960x640)(1).jpg (margitsziget, )
margitsziget(960x640)(1).jpg (margitsziget, )

A közterület-felügyelők a behajtási engedélyeket ellenőrzik - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának közterület-felügyelői a sziget egész területén ellenőrzik a behajtási engedélyeket és a kocsival várakozók jogosultságát. Az első három napban csak figyelmeztetik a betartandó szabályokra az autósokat, csütörtöktől viszont már a jogszabályban foglalt szankciókat is alkalmazhatják, vagyis akár el is szállíttathatják a szabályszegő autósok járművét – írják.

Egy közgyűlési rendelet alapján a Margitsziget kiemelten védett övezet, amely elsősorban a pihenés, a kikapcsolódás helyszíne, ezért a sziget nyugalma és értékeinek megóvása érdekében az autósok csak korlátozottan használhatják a területet.

A sziget Margit hídi bejáratán csak a BKV-buszok, valamint a mentők, a tűzoltók, a rendőrség autói hajthatnak be; az Árpád hídi behajtónál pedig azok a járművek mehetnek be, amelyeknek van a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kiadott behajtási hozzájárulásuk. A közlemény arra is felhívta a figyelmet, hogy a behajtási engedélyek nem jogosítják fel az érintetteket várakozásra és parkolásra. A mozgáskorlátozott kártyával rendelkezők számára a behajtás és a várakozás is megengedett.

Az Árpád hídnál a BKK és a rendészeti igazgatóság információs pultot helyeztek ki a szigeten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik