Belföld

Járókerettel okmányt cserélni – utcanévcsata Nyíregyházán

Aláírással tiltakoznak az utcanevek tervezett cseréje ellen több nyíregyházi utca lakói. Legfőbb kifogásuk, hogy az okmányok cseréje, még ha ingyenes is, időigényes, körülményes, ők pedig többnyire idős, beteg emberek, akiknek fárasztó és nehézkes a hivatali ügyintézés.

Kapcsolódó cikkek

A rendszerváltáskor már volt egy táblacserehullám Nyíregyházán, most szeptemberben egy híján tucatnyi utca nevét készül megváltoztatni Nyíregyháza közgyűlése. Az érintettekkel ezt a napokban lakossági fórumokon közölték. A névváltoztatást az indokolja, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvény tiltja az önkényuralmi politikai rendszerekhez kapcsolódó utcanevek használatát.

Már az úttörő sem vidám

A hivatalos értékelés szerint a kommunista diktatúrára utal az úttörő és a kisdobos kifejezés is. Nyíregyháza-Sóstóhegyen a leghosszabb az Úttörő utca. Ez a 11. utca, amelynek neve változna szeptemberben – Templom utcára.
Az általunk most megkérdezettek közül valaki viccesen úgy fogalmazott: templom csak egy van az Úttörő utcában, dohánybolt és kocsma viszont kettő. Ilyen megfontolásból a cigi és a kocsma is lehetne névadó.

Hadifogság

A Nyíregyháza-kertvárosi Rajk László utcában él feleségével Szabó László. Ők is aláírták az ívet, melyben a névváltoztatás ellen tiltakoznak.

“Rengeteg idős, beteg ember él itt, és hiába csinálják meg ingyen a papírokat, a sok utánajárás fárasztó, időigényes. Van, aki járókerettel be sem tud menni a városba” – mondta a nyugdíjas férfi. Hozzátette: attól is tartanak, hogy elkeverednek a küldemények, ha új címük lesz.

Sérelmezte: senki meg nem kérdezte őket, mit szólnak az új névhez, csak jött egy levél, hogy Nyitra utca lesz az új név. Egy utcabéli idős bácsi ki is kelt magából, ugyanis ő annak idején Nyitrán esett hadifogságba.

Háborognak a helyiek (Fotó: Hír24)

Ez most a legnagyobb probléma?

Baraksó Sándor és családja 1976 óta lakik a Rajk László utcában, akkor osztottak itt telkeket. Azt nem érti, ha 40 évig jó volt, miért nem lehetett már így hagyni ezt az utcanevet. Sorolja: egy csomó utánajárással jár majd az egész, OTP-be, szolgáltatókhoz kell majd elmennie mindenkinek.

Bekapcsolódik a beszélgetésbe Szabóné, aki arra kíváncsi: tényleg ez a névváltoztatás most a legnagyobb probléma, nincsen mire költeni a pénzt? Merthogy nincs egy rendes járda a buszmegállóhoz, a társulásban épült utcán hatalmas kátyúk éktelenkednek. A férfiak még hozzáteszik: bicikliút sem ártana. Mert az egy dolog, hogy nekik nem kell fizetniük a cserékért, de a költségeket valahonnan fedezni kell, a közösből. Akkor valami másra nem futja.

“Itt mindenki fel van háborodva” – mondják, és már át is hajóztunk politikai vizekre, amikor megállapítják: mindig voltak nyertesek és vesztesek. Majd jön egy másik rendszer, és akkor megint nevezgetnek. Az a baj, hogy – mint egyikük fogalmaz – „a politikusok nem mennek végig az egész történelmen, csak kiragadnak belőle részleteket. Csak ingerlik az embereket”.

Egyikük megjegyzi: Nagycserkeszen bezzeg senkit nem zavar, hogy ott meg még mindig van Lenin utca…

Lenin élt, Lenin él, …?

S ha már szóba került, a telefonkönyvből találomra felhívtunk egy nagycserkeszi számot.

Kapucza Sarolta vette fel a telefont, akitől megtudtuk: neki életében eddig négyszer kellett kicseréltetnie lakcímváltozás miatt az okmányait úgy, hogy közben egy méterre sem költözött arrébb onnan, ahol élt. Lakott a Bundásbokor 3.A alatt, amit egy újabb számozással 3.-ra változtattak. Aztán szintén egy hivatali döntéssel Kossuth utca 17-re cserélték az addigi utca- és házszámtáblát, amelyet újabb házszámcsere követett, így lett 17-ből 72.

Az asszony jelenleg a Lenin utcán él, és erős a gyanú, hogy újabb okmánycsere elé néz. Azt mondja, ilyenkor nemcsak az a gond, hogy a személyes iratait cserélnie kell, hanem az összes szolgáltatót fel kell keresnie, hogy a számlái el ne keveredjenek. És persze értesíteni minden ismerőst, hogy lakcíme megváltozott.

Az utolsó Lenin utcák egyikén élő asszony azonban még nem készül újabb okmánycserére. Azt mondja: tavaly már volt egy bátortalan kísérlet a névváltoztatásra, amit az utcában lakók azzal „vertek vissza”, amit annak idején az iskolában tanultak, mármint hogy: „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog.”

Hát akkor mire ez a sietség?

Erről – erre változnának az utcanevek Nyíregyházán

Alpári Gyula utca – Háromszék utca; Károlyi Mihály utca – Vandlik Márton utca; Zalka Máté utca – Czuczor Gergely utca; Császy László utca – Galánta utca; Mosolygó Antal utca – Meskó Pál utca; Rajk László utca – Nyitra utca; Úttörő utca – Templom utca; Darvas József utca – Geduly Henrik utca; Pálfi Ernő utca – Bencs László utca; Sziklai Sándor utca – Csáktornya utca; Ságvári Endre utca – Zágráb utca

Meghatalmazással, ingyenesen

Vissza Nyíregyházára. Rendes Sándor, a helyi városháza szóvivője a Hír24-nek elmondta: minden lehetséges eszközzel segítik az okmányok cseréjét, hogy külön ablaknál, sorban állás, várakozás nélkül tehessék meg azt az érintettek.

Az ügyintézés, a belvárosba utazás azonban sok idős embernek gondot jelent. Így arra is kíváncsiak voltunk, hogy például kihelyezett ügyfélfogadással orvosolható-e a probléma. A Nyíregyházi Járási Hivatal megbízott vezetője erre úgy reagált: „Az okmányok iránti kérelemhez az adatok rögzítésére csak az okmányirodában kerülhet sor.” Galambos Ildikó hozzátette: miután az önkormányzat által elrendelt változásról van szó, a törvény szerint az érintettek számára az okmánycsere ingyenes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik