Kedd este értesítette őket a távközlési szolgáltató, hogy egy másik társaság megvásárolta azt a telefonszámot, ami cégük nevét is adja – írja a Klubrádió.
Négy éven keresztül építgették a céget, ami most két-három napon belül bedőlhet, hiszen jól bejáratott telefonszámuk az egyik konkurens társaságnál csörög. 45 család megélhetése került veszélybe – mondta el Benedek Csilla, a Taxi 5-000-000 egyik tulajdonosa a rádió Megbeszéljük című műsorában. Hozzátette: hogy még másfél évig élő megállapodásuk volt a telefonszolgáltatóval, elszámolási vitájuk nem volt.
További részletek itt.