Belföld

Miniszter az élelmiszerpazarlás ellen

"Széleskörűen támogatták az Európai Unió tagállamai Magyarország felhívását az élelmiszerveszteség és élelmiszerpazarlás csökkentése érdekében" - olvasható a kormány honlapján.

A magyar vidékfejlesztési miniszter javaslatára született kezdeményezéshez az Európai Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén 14 ország azonnal csatlakozott. A szaktárca közleménye szerint a kezdeményezést az indokolta, hogy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) becslései szerint jelenleg az emberi fogyasztásra szánt élelmiszer egyharmada veszendőbe megy.
A szegénység, az éhezés és az elhúzódó válság alapján nyilvánvaló, hogy a helyzetet haladéktalanul orvosolni kell globális, európai és nemzeti szinten. Az utóbbi időben figyelemre méltó kezdeményezések indultak a FAO és az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szervezésében, és számos sikeres nemzeti program létezik Európában, de az egymástól elszigetelt jó gyakorlatok helyett uniós szinten kellene közösen lépni.Fazekas Sándor ezért kezdeményezte az élelmiszerveszteség és -pazarlás uniós szintű vitáját az Agrárminiszterek Tanácsán.
Magyarország kérte, hogy “az Európai Bizottság az illetékes nemzetközi szervezetekkel és más érintettekkel közösen dolgozzon ki olyan terveket, amelyek eredményeként a jövőben együttműködve világos képet kaphatunk a globális helyzetről és megtehetjük a mindannyiunk érdekeit szolgáló, megfelelő intézkedéseket. A magyar felvetést számos tagország minisztere támogatta, így várható, hogy a Bizottság a következő hónapokban  intenzíven foglalkozik a kérdéssel.

Fazekas Sándor szerint az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez nagyon fontos az elemzési módszerek összehangolása, az egyes országok jó gyakorlatainak megosztása, a tudatos élelmiszerfogyasztás, a rövid élelmiszerlánc támogatása és a társadalom figyelmének felhívása az élelmiszerek megbecsülésére. Amennyiben Brüsszel új uniós jogszabályok megalkotását tartja szükségesnek, Magyarország kész további egyeztetésekre a témában – írta a szaktárca.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik