Lelkes legendarajongóknak nem tetsző írást kínálok most. Úgy is mondhatnám: a „szögedi nép” egyik kedvencéről igyekszem lerántani a leplet, mielőtt még valakinek kedve támadna a 200. születésnap kapcsán szobrot is emeltetni „Söndörnek”, az alföldi fosztogatónak. Mert papírra vethettek bármit Rózsa Sándor ürügyén jeles szépíróink, a tények arra utalnak: Rózsa András lótolvaj Sándor nevű fia sem írni, sem olvasni nem tanult meg soha, ám annál inkább kitanulta a rablás mesterségét.
Ártatlanul a börtönben
Úgy emlékeznek a legendákat gyártók: csak a gazdagokat bántotta a derék Sándor. De miért is? Ugyan mit lophatott volna a szegénytől? És biztosnak tűnik: amikor először ítélték rabságra (1836), ártatlan emberre verték rá a vasat. 1837. júliusában megszökött, és hamarosan a legrettegettebb betyárok soraiba verekedte fel magát.
A rendkívüli testi erővel megáldott fiatalembert, aki az ellene kiadott körözőlevél tanúsága szerint „vékony, tiszta ábrázatú, szőkés hajú, olyan szemöldökű, kék szemű, hosszas orrú, bajuszos” legény volt, számtalan bűnnel megvádolták. De – mint később annyiszor – soha nem derült ki teljes bizonyossággal, tulajdonképpen melyiket is követte el. Mai szóhasználattal élve: minden kétséget kizáró bizonyítékokat Rózsa Sándor ellen a legtöbb esetben nem tudtak felmutatni, s ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mind színesebb legendákat szőhessenek alakja köré. Az üldözői szerint minden esetre Rózsa azért volt különösen veszélyes, mert számos rablás mellett agyonlőtt két algyői pusztázót egy csárdában, végzett egy őt üldöző makói csendbiztossal. Nem csoda hát, hogy az 1830-as évek végére már a legkeresettebb alföldi zsiványok közé sorolták.
Kossuth Lajos nagy tévedése
Rózsa Sándor tíz évvel a szökése után is rettegésben tartotta a tanyavilágot. Az 1848-as forradalmi évben úgy tűnt, Rózsa Sándor jó útra tér. Egy közvetítő útján megüzente Kossuthnak: ha megbocsátást kap bűneire, 150 harcra kész pusztai legényből toboroz szabadcsapatot a hont védő háborúba. Kossuth az amnesztiát megadta, de nem sokkal később kiderült: ez rossz döntése volt. Ugyanis Rózsa vezette betyárcsapat nem csupán lenyűgöző bátorsággal vetette magát a küzdelembe, hanem a csatázás leple alatt gyújtogattak, fosztogattak is. Mivel ezt bajtársaik sem nézték jó szemmel, Damjanich nem tehetett mást, mint más egységbe irányította Rózsa Sándor csapatát. Rózsáék nem sokkal később bizonyos Ezeres nevű, románok lakta faluban kegyetlenkedtek, közel negyven embert lemészároltak, a rablás, fosztogatás itt sem maradt el, sőt mi több, a haditábor felé vezető visszaúton Rózsa legénysége több falut is kifosztott a Bánátban.
1848 végére, közfelháborodást okozó rablások, fosztogatások után, szétszéledt a „betyársereg”. Rózsa – mit sem törődve a szabadságharc további kimenetelével – tisztes polgári foglalkozásba kezdett, ménesmester lett Szeged Alsóvárosán, de a szabadságharc bukása után megkezdték felkutatását, hiszen a császáriak is pontosan tudták: Kossuth híveként milyen „haditetteket” hajtott végre szabadcsapata élén. A hatóságoknak sokáig fogalmuk sem volt, hol bujkálhat Rózsa Sándor, végül 1857 májusában fogták el a betyárvezért, és 1859 februárjában kezdődött meg Rózsa Sándor pere. A vádló „csupán” ötrendbeli gyilkosság, két gyilkossági kísérlet, egy rablógyilkosság három rablás és hétrendbeli súlyos testi sértés miatt akarta halálra elítéltetni.
Halálra ítélték, de nem akasztották…
A bíróság nem is volt elnéző. Kötél általi halálra ítélték a betyárkirályt, s ezt a döntést a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta. De nem úgy a császár: Ferenc József – akit tanácsadói arra figyelmeztettek, az akasztással mártírrá tennék a betyárt, vagyis sokkal jobb lesz „politikai szempontból” ha élete végéig egy börtön mélyén senyved – 1859 júniusában megkegyelmezett Rózsának.
A betyárvezér ezt követően több börtönben is megfordult, majd 1868 áprilisában Mária Valéria hercegnő születésekor hirdetett amnesztia megnyitotta Rózsa cellájának ajtaját. Az öregedő betyár nem sokat javult a rácsok mögött, hamarosan több rablásban is „vitézkedett”, többek között egy vonat kisiklatása is szerepelt bűnei között – ám a betyárvilág felszámolására Szegedre rendelt Ráday grófnak sikerült tőrbe csalnia. 1872 végén 21 rendbeli rablás, 9 lopás és egy gyilkosság miatt az Aradi Királyi Törvényszék életfogytig tartó börtönt mért ki Rózsa Sándorra, de ezt felülbírálva a Pesti Királyi Ítélőtábla 1873-ban halálra ítélte a betyárkirályt.
Rózsát ezúttal a szamosújvári börtönbe szállították, de Ferenc József a halálos ítéletet ismét életfogytig tartó börtönre változtatta. Rózsa békés rabként élte le hátralevő éveit, a boncolási jegyzőkönyv szerint 1878. november 22-én, 65 éves korában gümőkór végzett vele. Minden tiszteletem Jókai Mór, Arany János, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc és Móricz Zsigmond író uraké, de úgy vélem, nem éppen a legérdemesebb személyt találták meg Rózsa Sándorban, amikor míves írásaikban legendák ködébe rejtették bűneit.
