Belföld

OTP: Csányi nem beteg és nem vonul vissza

csanyi-sandor(960x640)(1).jpg (csányi sándor)
csanyi-sandor(960x640)(1).jpg (csányi sándor)

Csányi Sándor nem fontolgatja távozást az OTP Bank éléről - így reagált a bank sajtófőnöke az MTI-nek vasárnap az MNO.hu értesülésére, amely szerint az OTP elnök-vezérigazgatója visszavonulásra készül.

Kapcsolódó cikkek

Korábban a Magyar Nemzet Online arról írt, hogy Csányi Sándor csütörtöki részvényeladásának hátterében az áll, hogy komoly szívműtéten esett át 2013 februárjában Németországban. A lap értesülései szerint az OTP-vezér egészségügyi állapota miatt a visszavonuláson is gondolkozik.

“Az OTP nevében határozottan cáfolom a bank elnök-vezérigazgatójának egészségi állapotáról, és esetleges visszavonulási szándékáról szóló híreszteléseket” – reagált a pénzintézet sajtófőnöke.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója csütörtökön nagy tételben kezdte eladni OTP-részvényeit. Összesen csaknem 1,7 millió darab részvényt borított a piacra, amely körülbelül 7,8 milliárd forintnak felel meg. Az ügyletet a bank közleményében azzal indokolták, hogy a pénzt Csányi Sándor agrárérdekeltségeinek fejlesztésére kívánja fordítani.

Ugyanakkor a piacon részben azzal kötötték össze, hogy a devizahitelesek megsegítésére beharangozott intézkedések a bankok számára jelentős veszteséget okozhatnak, és ez indokolhatta Csányi részvényeladását. Az OTP bank papírjainak árfolyama a múlt héten 16,75 százalékkal esett, 4200 forinton zárt pénteken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik