Ferdinandy György (Ferdinandy György)
Belföld

Újabb távozó a Magyar Művészeti Akadémiából

Ferdinandy György úgy érzi, nem ismeri eléggé a hazai valóságot.

A 78 éves író levélben tájékoztatta az MMA-t arról, hogy kilép a testületből – írja a Népszabadság. Ferdinandy hozzátette, hogy számára megtiszteltetés volt, amikor a művészeti akadémia levelező tagnak választotta, „mivel azonban fél évszázadon át nem élt itthon, a hazai valóságot nem ismeri”.

Búcsúüzenetében részletesen említette Fejtő Ferencet és Kardos G. Györgyöt, „a zsidó intellektueleket” , akik emlékéhez, amíg él, hű marad.

Ferdinandy ugyanakkor nem tett említést Fekete György akadémiaelnök az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatairól – számol be a Népszabadság.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az MMA elnökének, Fekete Györgynek nyilatkozatai és az akadémia kirekesztő politikája miatt onnan kilépett Fehér László és Bukta Imre festőművész, Nagy József és Novák Ferenc koreográfus, Ekler Dezső építész, Korniss Péter fotográfus, Tompa Gábor rendező, Cserhalmi György színművész, Rost Andrea operaénekes, Szakonyi Károly író és Kaján Tibor karikaturista is.

Závada Pál az FN24-nek adott interjúban azt mondta, ha egy köztestület vezetője ennyire szalonképtelen, akkor becsületbeli ügy onnan kilépni. A Kossuth-díjas író szerint „elég nehéz megérteni, hogyan képesek komoly művészek elnökként tartani” egy olyan figurát, mint Fekete György.

Január végén az MMA elnöksége (Ács Margit, Dévényi Sándor, Jankovics Marcell és Sára Sándor) is lemondásra szólította fel Feketét, ám furcsa körülmények között az elnökségi ülés után visszakoztak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.